Az új érdekérvényesítési és konzultációs fórumban ágazati civilszervezetek vesznek részt, az intermodális fuvarozás térnyerése érdekében a kerekasztal a közúti és vasúti áruszállítás résztvevőinek teljes spektrumát átfogja.
A közúti és a vasúti áruszállítás elsősorban már nem versenytársai egymásnak, hanem partnerek. Közösen kell dolgozniuk, ha úgy akarnak megfelelni a növekvő nemzetgazdasági és nemzetközi fuvarozási igényeknek, hogy közben környezetünk terhelése ne növekedjen elviselhetetlen mértékben, a föld klímája ne változzon meg visszafordíthatatlanul. Ezt ismerték föl azok a szervezetek, amelynek vezetői december 11-én ünnepélyes keretek között aláírták együttműködési megállapodásukat az intermodális kerekasztal létrehozásáról.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásáért Magyarországon is 13 százalékban a közlekedés felel. Az ágazat emissziója továbbra is egyre nagyobb, hiszen a személyközlekedés és az áruszállítás volumene is folyamatosan növekvő tendenciát mutat. A kormányzat szándéka, hogy az ágazat részesedését a bruttó hazai hozzáadott érték 5 százalékáról 10-re emelje. A klímacélok ugyanakkor a kibocsátás csökkentését követelik meg: a megoldás csakis a legzöldebb szárazföldi közlekedési mód, a vasút részarányának növelése lehet olyan módon, hogy az áru útjának zömét a sínen tegye meg. A szerteágazó szállítási igények kielégítéséhez azonban a kamionos szállítás rugalmasságára van szükség a vasútra ráhordásban és onnan az elfuvarozásban.
Az intermodális kerekasztal létrehozásának célja az intermodális fuvarozás részarányának növelése, hogy teljesíthető legyen az Európai Bizottság fenntartható és intelligens mobilitásra vonatkozó stratégiájának célkitűzése, miszerint a 300 kilométer feletti távolsági közúti fuvarozás 50 százalékát 2050-ig vasúti vagy vízi közlekedésre kell terelni. Továbbá azért, hogy enyhíthető legyen a hazai közúti közlekedés súlyos gépjárművezető-hiánya. Cél, hogy az intermodális fuvarozás fejlesztésével Magyarország reális alternatívaként aktívabban bekapcsolódhasson a nemzetközi árualapokért folyó versenybe. A célok megvalósítása érdekében szükséges a kormányzat érdemi szerepvállalása is. A felek fontosnak tartják az intermodális forgalom elérhetőségének kiterjesztését, annak érdekében, hogy előnyeihez a legkisebb piaci szereplők is egyenlő eséllyel hozzáférjenek.
Az együttműködés területei:
- Az intermodális fuvarozás fejlesztését akadályozó adminisztratív, technikai és műszaki hiányosságok beazonosítása;
- Az intermodális fuvarozást ösztönző programok kidolgozása (eszközvásárlás, üzemeltetés, infrastruktúra-fejlesztés);
- A közúti és vasúti fuvarozási szektor versenyképességi problémáinak és azok megoldási lehetőségeinek azonosítása;
- A közúti és vasúti fuvarozási szektor számára kölcsönös és arányos előnyöket, továbbá megfelelő szolgáltatási színvonalat garantáló intézkedési és támogatási csomagok kidolgozása;
- A tisztességes verseny szabályainak következetes betartása.
Az intermodális kerekasztal keretében a nemzetközi gyakorlatokat is figyelembe véve az aláírók részt vesznek az intermodális fuvarozást ösztönző programok kidolgozásában. Javaslatokat tesznek a döntéshozóknak az intermodális forgalom növekedését akadályozó szűk keresztmetszetek felszámolására és az intermodális forgalom növekedését segítő intézkedésekre. Szeretnék, ha a megbízókat is ösztönöznék az intermodális fuvarozás használatára. Ugyancsak szükség van a daruzható félpótkocsik számának növelését célzó intézkedésekre. Megvizsgálják majd azt is, hogy érdemes-e alapítani egy intermodális fuvarozási logisztikai integrátort.
A kerekasztalon belül munkacsoportok jönnek létre: vasúti, közúti, terminál, szállítmányozási, tudatformálási. Utóbbi a kommunikációval, rendezvényekkel és képzéssel egyaránt foglalkozik majd.
Idézetek az intermodális kerekasztalt létrehozó szervezetek képviselőitől:
Dr. Mosóczi László, elnök – HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület:
A kombinált fuvarozásé lesz a vezetőszerep, hiszen ha a klímacélokat teljesíteni akarjuk, akkor elképzelhetetlen a hosszú távú fuvarozás a vasút nélkül, viszont a rá- és elfuvarozás vasúttal sokszor nem végezhető el gazdaságosan.
Dittel Gábor, ügyvezető főtitkár – Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete:
Pár éve még senkinek nem jutott eszébe, hogy a közút és vasút mára összefog. De még hiányzik ebből az összefogásból a harmadik fél, a kormányzat, nélkülük nem fog olyan eredményesen működni az intermodalitás, ahogy szeretnénk.
Árvay Tivadar, főtitkár – Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete
A magyar fuvarozói oldal szemüvegén át nézve erre a megállapodásra nemcsak a klímaszempontok miatt van szükség, hanem a munkaerőhiány, a mikro- és kisvállalkozások jövőbeli szerepe miatt is.
Fülöp Zsolt, elnök – Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége
Kötelességünk, hogy a megbízónkat a legversenyképesebben szolgáljuk ki, mert ezzel javítjuk az ő versenyképességét. Ebben tud segíteni az intermodális fuvarozás.
Dr. Lányi Márton, elnök – Magyar Szállítmányozók Szövetsége Egyesület
Az intermodális fuvarozás központi eleme a vasút, a vasút térnyerését kell biztosítanunk. Ez hatalmas és hosszú munka lesz!
Háttér:
Az intermodális szállítás a közlekedési ágazaton belül többféle eszközt vesz igénybe. A fuvarozási távolság minél nagyobb részét vasúttal, belvízi hajózással vagy rövid tengeri hajózással bonyolítják le, csak a rá- és elfuvarozás történik közúton. Kombinált árufuvarozás során az áru továbbítása egy fuvarozási szerződés keretében, több fuvarozási ág szolgáltatásainak igénybevételével történik. Az áru a feladástól az átvevőnek történő kiszolgáltatásig ugyanabban a fuvareszközben vagy konténerben marad.
A lebonyolítás módja szerint beszélhetünk kísért és nem kísért forgalomról. Előbbinél a teljes közúti járműszerelvény és annak vezetője (személyzete) is utazik a vonaton vagy a hajón, utóbbinál általában csak a közúti szerelvényről lecsatolt pótkocsit (félpótkocsit), vagy leemelt konténert továbbítják más eszközzel. A kombinált szállítás a modern közlekedési rendszerek egyik jelképévé vált az utóbbi évtizedekben. Egyre fontosabb szempont a környezetvédelem és az energiatakarékosság, a kombinált fuvarozás esetében ez kombinálódik a közúti szállítás rugalmasságával.
Fotó: Szecsődi Balázs