Idén 6,4 milliárd forint állami támogatásban részesülhetnek vasúti áruszállító vállalatok az egyeskocsi-teherfuvarozási szolgáltatás ellátása érdekében. A forrást az Energiaügyi Minisztérium biztosítja. A tevékenység piaci alapon nem végezhető jövedelmezően, viszont nemzetgazdasági szinten hasznos, javítja a környezetbarát vasút versenyképességét, hozzájárul az energiabiztonság fenntartásához, a lakosság támogatását is szolgálja például tűzifa szállításokkal, továbbá kétezer munkahely megtartását segíti elő. A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület, a hazai vasúti szektor első számú szakmai érdekvédelmi szervezetének kezdeményezéseként tavalyelőtt elindított támogatás révén 2021-ben és 2022-ben 7,2 millió tonna árut szállítottak el ilyen formában hazai vasútvállalatok.
hirdetés
A magyar kormány döntése, valamint az Európai Bizottság jóváhagyása alapján célzott állami támogatásban részesülhetnek pályázat útján azok a vállalkozó vasúti társaságok, amelyek részt vesznek a támogatási programban. A sikeresen pályázó vasúti társaságok, így a Rail Cargo Hungaria Zrt., a GYSEV Cargo Zrt., a CER Hungary Zrt., és az Eurogate Rail Hungary Zrt. (a korábbi Floyd Zrt.), vezetői 2021 novemberében szerződést kötöttek a MÁV Zrt.-vel a vasúti egyes kocsi teherfuvarozás állami támogatása érdekében. A pályázó társaságokhoz 2021 decemberében az MMV Zrt., 2023. májusában pedig a Train Hungary Kft. és a Kárpát Vasút Kft. is csatlakozott. A Vasúti Egyes Kocsi Teherfuvarozás program támogatását az Energiaügyi Minisztérium nyújtja, az Építési és Közlekedési Minisztérium pedig támogatóként teszi elérhetővé, a megítélt összeget pedig a MÁV folyósítja továbbtámogató szervezetként. 2021 és 2025 között összességében több mint 26 milliárd forint állami hozzájárulás javíthatja a vasúti teherfuvarozás versenyképességét hazánkban. A társaságokat 2021-ben 1,89 milliárd forinttal támogatta az állam, míg 2022-ben 6,27 milliárd forint juttatásban részesültek. Idén 6,4 milliárd forint támogatási keretet biztosít a szakminisztérium az egyes kocsi fuvarozás támogatására.
Az egyeskocsi-fuvarozás speciális logisztikai műveletek végrehajtását igényli. Egyik alapesete az, amikor az áru akár egyetlen vasúti kocsiban útnak indítható, közvetlenül a vállalkozások telephelyeiről is. Ezek a kocsik egy gyűjtőpályaudvarra érkeznek, ahol a célállomásuk szerint sorozzák be őket irányvonatokba. Az irányvonatokkal egy újabb gyűjtőpályaudvarra juttatott egyes kocsikat a végső célállomásuk szerinti szerelvényekbe rendezik, és így jutnak el a végállomásukra. Mindezek a logisztikai műveletek megdrágítják ezt a fuvarozási formát, így piaci alapon költséghatékonyan nem végezhető. Ugyanakkor az előnyös, számos áru szállítására alkalmas egyes kocsi fuvarozás nemzetgazdasági szempontból nélkülözhetetlen, ugyanis ez 700 magyar vállalat, köztük stratégiai nagyüzemek, kis- és középvállalkozások alapanyagellátását és termékeik export piacra juttatását teszi lehetővé. Emellett az egyes kocsi fuvarozás segíti a vállalatok külpiacra jutását olyan termékek esetében is, amelyek közúti szállítása vagy nem engedélyezett Európában, vagy rendkívül bonyolult engedélyezési folyamatot követelne meg. Az egyes kocsi fuvarozás biztonságos feltételeket teremt ahhoz, hogy a cégek a jövőben is kockázatmentesen továbbítsanak rendeltetési helyükre évente 2,3 millió tonna veszélyes árut.
Ennek a szolgáltatásnak a fenntartása közel 2000 vasutasnak biztosít hosszútávon munkahelyet, és hozzájárul a vasúti pályakapacitás jobb kihasználtságához is. A MÁV és a GYSEV biztosítja ugyanis többek között az infrastruktúrát, a vonatok közlekedtetésének irányítását többnyire a tolatási tevékenységet, valamint a vontatási villamosenergiát és a szükséges informatikai hátteret.
Tavaly november óta, havonta átlagosan 80-90 millió árutonna-kilométer (egy tonna tömegű áru egy kilométer távolságra való elszállítása) fuvarteljesítményt sikerült fenntartani a programban résztvevő vasúti társaságoknak a MÁV és a GYSEV hálózatán. Az eddig eltelt időszakban 7,2 millió tonna árut (2021-ben 2,6 míg 2022-ben 4,6 millió tonnát) fuvaroztak a vasúttársaságok ügyfelei a támogatási program keretein belül, hozzájárulva ezzel is Magyarország ökológiai lábnyomának csökkentéséhez. Ezzel az árumennyiséggel évente akár 400 ezer tehergépjárműtől is mentesül a közút, amelynek köszönhetően 7,4-szer kevesebb szén-dioxid kerül a Föld légkörébe. Ekkora közúti többletterhelés a légszennyezési és zajterhelési mutatók, valamint a balestek számának növekedésén túl a közúti hálózat zsúfoltabbá válásával és fokozottabb amortizációjával járna.
Az egyes kocsi fuvarozás fenntartását az Európai Unió is szorgalmazza, hiszen a vasúti árufuvarozási szektor támogatása nélkül esélytelen megvalósítani azon célkitűzést, hogy a 300 kilométernél nagyobb távolságra történő árutovábbítás esetén a vasúti fuvarozás részaránya 2030-ig érje el a 30 százalékot, 2050-ig pedig az 50 százalékot.
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Fotó: RCG, David Payr