Budapest, 2022. 11. 24. – Magyar Vasút

A magyar vasút 176 éves történetében először vált elérhetővé olyan megoldás a Prolan Irányítástechnikai Zrt. által, amely teljes mértékben magyar fejlesztés, és egyben megfelel a kor valamennyi technológiai követelményének.

hirdetés

A közműszolgáltatók és vasúttársaságok számára ipari automatizálási megoldásokat fejlesztő, budakalászi Prolan Zrt. 1990-es indulásától kezdve elkötelezett a saját fejlesztésű, gyártású termékek és saját mérnöki hozzáadott értékkel megvalósított rendszerek iránt. Az elmúlt évtizedek során jelentős hardver- és szoftverfejlesztési kapacitást hozott létre és a legmagasabb szakmai színvonalat képviselő, ún. SIL4 szintű biztonságkritikus fejlesztések kompetenciaközpontjává vált. Az itt létrehozott rendszerek tudásban és árazásban egyaránt képesek állni a versenyt a nemzetközi vállalatok kínálatával.

A Prolan Zrt. vasúti rendszerei ma már összesen több mint 2000 km vasúti pályahálózaton teszik lehetővé a forgalomirányítást, forgalom-ellenőrzést, illetve felsővezetéki energia-távvezérlést.

A PRORIS termékcsalád fejlesztését 2017-ben kezdte meg a cég. A Prolan Zrt. által kivitelezett (három magyarországi állomáson már elérhető – Babócsa, East-West Gate Intermodális Logisztikai Központ, Fényeslitke és Gyál) – vasúti biztosítóberendezés megoldás célja, hogy választ adjon a hazai vasút számára mindazon ismert és a jövőben várhatóan felmerülő igényekre, amely által a magyar vasúti közlekedés tervezhetősége, biztonsága és hatékonysága jelentősen javulni képes.

„A PRORIS biztosítóberendezési termékcsalád fejlesztése a hazai vasút igényein alapul, és a Magyarországon működő vasúttársaságok követelményeinek megfelelve készült el.”

A PRORIS termékcsalád

A termékcsalád innovációja többek között abban rejlik, hogy ez az első olyan magyar fejlesztésű eszköz, mely könnyen illeszthető már meglévő, működő központi forgalomirányítási rendszerekhez.

A fejlesztés során alkalmazott korszerű technológiák (modellvezérelt fejlesztés, többszintű szimulációs rendszerek, a modern, autóiparban is elterjedt biztonsági mikroelektronika alkalmazása) a fejlesztési idők csökkenését, a hozzájuk kapcsolódó korszerű biztonsági és megbízhatósági eljárások alkalmazása pedig a biztonság növelését eredményezték. Ennek is köszönhetően a PRORIS termékcsalád a vasútvonalak, illetve a vasúti forgalom biztonságát korszerű és gazdaságos módon képes biztosítani, külön beruházás nélkül megvalósítható a vasútvonal távvezérlése is. A karbantartást az innovatív diagnosztikai rendszer segíti.

A Prolan Zrt. célkitűzése az volt, hogy a magyar vasúti szakma régi igénye és vágya teljesülni tudjon, tehát a feladat vonzerőként hat a hazai szakemberek számára.

A legfőbb alkalmazási lehetőségek:

  • a moduláris felépítés költséghatékony lehetőséget biztosít akár a nagyobb állomások központi villamos váltóállításának megvalósítására, a technológiai idők rövidítésére;
  • a rugalmas és gyors gyártás, telepíthetőség a menetrendi szűk keresztmetszetek felszámolására nyújt megoldást akár egyedi állomások esetében is;
  • komplex vonali fejlesztések kézenfekvő építőeleme a konstrukciójából fakadó azonnali távvezérelhetősége révén;
  • logisztikai központok, terminálok, valamint sajátcélú vágányhálózat egyszerű, egyben modern forgalomszabályozó eszköze.

A hazai kormányzati és vasúttársasági támogatással megvalósult fejlesztés a közeljövő magyar mérnöki sikertörténetévé válhat, amely tovább erősítheti a magyar mérnöki pálya vonzerejét, segíthet a vasúti szakmakultúra népszerűségét emelni korszerű megoldásai, valamint komfortos munkakörnyezetet teremtő rendszerstruktúrája révén.

PRORIS-H biztosítóberendezés

PRORIS-H biztosítóberendezés

A PRORIS-H biztosítóberendezés legfontosabb jellemzői:

  • rack kivitelű, teljes körű diagnosztikai rendszerrel rendelkező jelfogós mag valósítja meg a legfontosabb biztosítóberendezési függéseket,
  • rugalmas illesztés a különféle vonali berendezések (sorompók, térközbiztosító berendezések, váltóhajtóművek stb.) felé,
  • saját fejlesztésű, SIL 4-es egyedi beágyazott számítógépes rendszer, a ProSigma egészíti ki biztosítóberendezési funkciókkal a jelfogós magot, gyűjti a jelzéseket, vezérléseket ad ki; és kiegészítés nélkül illeszthető akár helyi kezelőfelület, akár központi forgalomirányítás felé,
  • az ELPULT rendszer alapjaira épült, azzal kompatibilis kezelőfelület, teljes körű naplózással,
  • kivitelezéskor minimálisra csökken a helyszíni belsőtéri kivitelezési időigény.

Közlekedési Innovációs Díj 2022 – PRORIS termékcsalád

Idén negyedik alkalommal adták át a hazai közlekedési szakma csúcselismerésének számító Közlekedési Innovációs Díjat. Az elismerést 2022-ben a vasútvonalak biztonságát garantáló PRORIS termékcsalád kifejlesztéséért és bevezetéséért ítélte oda a független szakemberekből álló bírálóbizottság dr. Suba Gergelynek és Pecsérke Tamásnak, a Prolan Zrt. fejlesztési osztályvezetőinek.

Borítókép: A Prolan Zrt. igazgatósága a PRORIS-H biztosítóberendezés előtt


Az írás a kétheti Magyar Vasút lapban jelent meg, amely a vasúti szektor első számú vasútgazdasági lapjaként naprakészen tájékoztatja olvasóit a vasúti ágazat híreiről, és javítja a szektor reputációját a döntéshozók és a széles közvélemény körében. Az olvasók rálátnak arra a közös építkezésre, amelynek célja egy tisztább közlekedési rendszer kialakítása. Aktuális információkkal, a döntéshozók és valamennyi érintett, valamint a vasút iránt érdeklődő olvasók hiteles, objektív, naprakész tájékoztatásával segít a lap az eligazodásban a vasúti piacon.
A minden páratlan hét csütörtökén megjelenő lap az alábbi terjesztőknél érhető el: http://bit.ly/MagyarVasut
Előfizetés és további információ: magyarvasut@magyarvasut.hu

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT