Budapest, 2022. 04. 14. – Bucsky Péter, Magyar Vasút

Az eddig 96 százalékban hajókon Európába exportált gabonát hetek alatt kell vasútra terelni. Az éves nyolcmillió tonnás forgalom az összes közép-európai vasúttársaságot kihívás elé állítja.

hirdetés

Ukrajna orosz megtámadása után leállt a vasúti forgalom a két ország között, ami a hazai vasúti áruszállítást is kihívások elé állította. A távol-keleti konténerszállítás volumene egész Európában csökkent, a záhonyi útirány elhalt. A vasérc- és acélipari importot pedig a kitermelő és feldolgozó kelet-ukrajnai telephelyek elleni orosz támadás lehetetlenítette el. Mégsem állt le a keleti határon a vasúti forgalom, hanem olyan kihívással néz szembe, amivel régóta nem: alig lehet kiszolgálni a beáramló árut.

A fekete-tengeri kikötők orosz bombázása, a még működőknek pedig zár alá vétele miatt csakis vasúti úton lehetséges nagy mennyiségű áruk exportja az országból. Óriási volumenekről van szó: a 2020/2021-es idényben 24,5 millió tonna búzát, 30,9 millió tonna kukoricát, 5,2 millió tonna árpát exportáltak a világba. Az összesen 61 millió tonna gabonaexport nagyságrendjét jól szemlélteti, hogy Magyarország teljes éves vasúti áruszállítási teljesítménye 2020-ban 52 millió tonna volt. A teljes kivitelnek 13 százalékát az EU országai fogadták: 7,8 millió tonnát az Eurostat 2021-re vonatkozó adatai szerint.

Az Európán kívüli kivitel csakis tengeri úton zajlott, de az EU-ba exportált mennyiség 95,6 százaléka is. Így a tengeri útvonal kiesése rendkívül gyorsan és óriási mennyiség vasútra terelését tette szükségessé.

Március utolsó hetében már meg is indult a vasúti gabonaexport Ukrajnából, a helyi hatóságok szerint heti 600 ezer tonnát tudnak vasúton a nyugati szomszédaik felé küldeni – ez Lengyelországot, Szlovákiát és Magyarországot jelenti alapvetően. Bár Románia felé is adott a vasúti kapcsolat, ez kitérő lenne az európai piacok felé. Románia irányába a konstancai kikötő lehetne fontos. A tengerentúlra szánt ukrán exportban lehet ennek kiemelt szerepe, ám ez önmagában biztosan nem tudja a havi másfél milliárd dolláros ukrán mezőgazdasági export igényeit kielégíteni.

Mivel az ukrán agrárexport hatoda eleve európai piacokra indul, ha már egyszer vasúton indul el, már nem éri meg átrakni, költséghatékonyabban és gyorsabban juttatható el a vásárlókhoz vasúton. Az APK-Inform ukrán agrárinformációs vállalat szerint már 12 vasúti terminált nyitottak meg az országban a gabonaexport előtt, de még országon belül is hiány van a vasúti kocsikból, ezért akár két-három hétre is szükség lehet a szállítmányok eljuttatásához a vevőkhöz.

A megrendelések pedig már Magyarországon is megjelentek: a Rail Cargo Hungaria Zrt. tízmillió tonna gabona szállítására kapott ajánlatkérést ukrán partnereitől – emelte ki Kovács Imre a TrendFM-nek adott nyilatkozatában.

… az ukrajnai gabonaszállítások megdupláznák a magyar vasúti tranzitteljesítményt.

Mivel a teljes magyar vasúti tranzitteljesítmény volt 12,3 millió tonna 2020-ban, tehát önmagában az ukrajnai gabonaszállítások megdupláznák a magyar vasúti tranzitteljesítményt.

Ukrajnából az Eurostat adatai szerint vasúton összesen 1,3 millió tonna érkezett 2021-ben. Ezek a volumenek pedig jól ézékeltetik, milyen kihívásról beszélünk.

Ekkora volumenhez jelentős átcsoportosításra is szükség van, és nem csak a vontatási és az átrakói kapacitásokban. Nagyon jelentős mennyiségű vasúti kocsira lesz szükség, ami a magyar piacon önmagában biztosan nincsen meg, hiszen a KSH adatai szerint összesen ezer olyan vasúti kocsi van hazánkban, ami gabonaszállításra alkalmas lehet. Ezért csakis európai vállalatok összefogásával képzelhető el, hogy kielégítsék a megugró igényt a vasúti kocsikra.

Nem a magyarországi lesz a fő irány azonban: az Ukrán Vasutak közleménye szerint napi 150 kocsit tudnak Románia, hatvanat Szlovákia, 45-öt Lengyelország és 17-et Magyarország irányába küldeni. Ezek természetesetesen széles kocsik, egyenként hetven tonnával rakva – ami másfélszer több normál nyomtávú kocsit jelent. Ez az adatközlés teljesen összhangban van az UKR-Info havi 600 ezer tonnás becsült havi gabonakivitelével. A jövőben azonban ez a mennyiség növekedhet.

Az OSZZSD (Vasutak Együttműködési Szervezete, a volt szocialista országok vasútjainak nemzetközi szervezete) 2020-ra vonatkozó, utolsó elérhető adatai szerint az ukrán vasúti forgalom már nem orosz irányultságú: a legtöbb nemzetközi forgalmat Szlovákiával bonyolították, a teljes határátszelő forgalom 28 százalékát, míg Lengyelország 26 százalékot képviselt. Az orosz irány 21 százalékot jelentett. Magyarország kilenc százaléka megegyezik a romániai és moldovai forgalmak együttes értékével.

A fejlesztések elsődlegessége

A záhonyi átrakókörzet esetében a konténerek mellett fontos az ömlesztett áru átrakása, vagonbuktató létesítése, illetve az olaj- és gázátfejtő kapacitás megőrzése és a vámszabadterületek infrastruktúrájának fejlesztése is. A körzetben rejlő potenciál kiaknázására létrejött CELIZ konzorciumot vezető MÁV-REC Railway Engineering Corporation Kft. ügyvezető igazgatóját, Csomós Norbertet kérdeztük arról, hogy Záhony mikor lesz képes főszereplővé válni, ha ömlesztett áru kezeléséről van szó.

Záhony fejlesztésének szükségszerűsége az elmúlt évben már minden kérdésen felül állt, és mind a kormány, mind pedig a szakma támogatását élvezi. A CELIZ programon belül a lokális vasúti fejlesztések az összes szükségszerű, különböző átrakási potenciál megújítására, modernizálására, fejlesztésére fókuszálnak, és foglalkoznak a közvetve kapcsolódó rendező és előrendező pályaudvarok, továbbá a széles és normál nyomtávú vasúti pályák felújításával is.

A korábbi, a konténerátrakást előtérbe helyező koncepció azonban az új helyzetben felülvizsgálatra szorul…

Kétségtelen, hogy a várható trendek ismeretében elősorban a már húsz éve meglévő konténerátrakási és termináli képesség felújítása, modernizálása volt fókuszban. Záhony esetében azonban a kelet−nyugati kereskedelemben ugyanúgy fontos a nagy mennyiségű ömlesztettáru-átrakási fejlesztés, azaz a nagy teljesítményű vasúti körbuktató építése és a tárolási kapacitás növelése. A háború sújtotta Ukrajnából a mai napig érkezik ömlesztett áru magyarországi és ausztriai célállomással. Nagy igény van a döbbenetes mennyiségű kukorica, napraforgómag átrakására is. Ezen megrendelések teljesítését nemcsak a szerény átrakási kapacitás, hanem a szükséges vasúti teherkocsik hiánya is akadályozza. Ezek elvileg akár konténerben is érkezhetnének, de erre nincs példa…

Tehát a hármas jelszó adott: fejlesztés, fejlesztés, fejlesztés!

A kelet–nyugati árukereskedelemben a vasútnak kitüntetett és növekvő szerepe van; fájó tapasztalat, hogy háború idején sincs ez másképpen: a vasút működik. A fejlesztések indítása most kizárólag politikai, mintsem szakmai döntésen múlik. A háborús felek közötti békekötést követően a kereskedelem megindulásával, az Ukrajnának történő gazdasági újjáépítéshez és segítségnyújtáshoz is elengedhetetlen a gyors, modern vasúti átrakás és árutovábbítás. Ezeket a gondolatokat fogalmazta meg az ukrán gazdasági minisztérium is, miszerint a határátmeneteknél fontos a termináli és az átrakási kapacitások építése, fejlesztése. Ennek ismeretében, illetve a vasúti fejlesztések melletti magyar és európai elköteleződés okán a záhonyi beruházások tervezési szakasza már 2022. év második negyedévében kezdetét veheti. Ugyanakkor a kínai vasúti konténerszállítási teherforgalomban, mint ellátási láncban történő fennakadás időintervalluma most nem megbecsülhető. A konténerátrakási és termináli kapacitások fejlesztése azonban a következő harminc év volumenére készítik fel a záhonyi kapacitásokat.

 

 

Az írás a kétheti Magyar Vasút lapban jelent meg, amely a vasúti szektor első számú vasútgazdasági lapjaként naprakészen tájékoztatja olvasóit a vasúti ágazat híreiről, és javítja a szektor reputációját a döntéshozók és a széles közvélemény körében. Az olvasók rálátnak arra a közös építkezésre, amelynek célja egy tisztább közlekedési rendszer kialakítása. Aktuális információkkal, a döntéshozók és valamennyi érintett, valamint a vasút iránt érdeklődő olvasók hiteles, objektív, naprakész tájékoztatásával segít a lap az eligazodásban a vasúti piacon.

A minden páratlan hét csütörtökén megjelenő lap az alábbi terjesztőknél érhető el: http://bit.ly/MagyarVasut

Előfizetés és további információ: hungrail@hungrail.hu

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT