A szeptember végén bejelentett, idei évre 2 milliárd és jövő évre 9 milliárd forint értékű kormányzati segítség eddig még nem érkezett meg a vasúti árufuvarozási szektor terheinek könnyítése érdekében, emiatt fokozódik a bizonytalanság és aggodalom a vállalkozó vasúti társaságoknál.

hirdetés

A vállalkozó vasúti társaságok a szeptember végi kormánydöntést követő államtitkári bejelentés alapján az idei évre 2 milliárd, illetve 2023-ra vonatkozó 9 milliárd forint értékben meghatározott hálózat-hozzáférési díj felár elengedést figyelembe vették a jövő évi üzleti tervezés során. Az állami szerepvállalásról szóló kormányhatározat 2022 november 1-jéig történő kihirdetésének elmaradása és a kormányzatban időközben bekövetkező szervezeti változások azonban aggodalommal töltik el a HUNGRAIL árufuvarozásban érdekelt vasútvállalatait.

Körös Norbert a HUNGRAIL árufuvarozási bizottságának elnöke, a Rail Cargo Hungaria elnök-vezérigazgatója a helyzet értékelése okán rendkívüli árufuvarozási bizottság összehívását kezdeményezte ugyanis a vontatási villamosenergia árának drasztikus növekedéséből fakadó több mint 24 milliárd forintos többletköltség 85-90%-át a HUNGRAIL tagvállalatainak kell viselnie. Az 50 millió tonna áru vasúton történő fuvarozásának nagy részéért felelős vasútvállalatok elsőszámú vezetői fontosnak tartják a téma napirenden tartását és egyetértettek abban, hogy az új közlekedésért felelős tárca megalakulását követően soron kívül meg kell kezdeni a tárgyalásokat a kialakult negatív helyzet gyors és minden szereplő számára megnyugtató módon történő rendezése érdekében.

A növekvő energiaárak folyamatosan veszélyeztetik a hazai ellátási láncok működését, ugyanis a jelenlegi finanszírozási környezet jelentős kockázatot rejt magában. Összeomolhatnak azok az  ellátási láncok is, amelyek nagymértékben támaszkodnak a vasúti árufuvarozásra.

Bár az idei és jövő évre bejelentett állami szerepvállalás a 24 milliárd forint többletköltség ellentételezésére nem elég, viszont más intézkedésekkel együtt, komplexen jelentősen tudják csökkenteni a vasútvállalatok terheit. Az intézkedés hiánya tovább rontja a szektor versenyhelyzetét és jövőbeni kilátásait, hiszen a környező országokban sorra jelennek meg a különböző támogatási programok a vasút megsegítésére, ami a megmaradt hazai érdekeltségű forgalmak további átterelődéséhez vezethet.

 

Fotó: Pintér András

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT