Budapest, 2022. 04. 14. – Magyar Vasút

A Magyar Vasút újság a hónapban ünnepli egyéves születésnapját. Az évfordulóval összefüggésben Hódosi Lajost, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

hirdetés

Egy éve már, hogy a Magyar Vasút kéthetente megjelenik. Hogyan emlékszik vissza a lap megszületésére, az előkészületek időszakára?

Kétezerhúsz márciusában, a pandémiás időszak első hullámában vetődött fel, hogy a HUNGRAIL által régóta érlelt ötletet meg kell valósítani. Remekül ismerte fel a lehetőséget a HUNGRAIL elnöksége, meggyőzve a tagvállalati kört, hogy egy olyan időszakban, amikor minden döntéshozó információs éhségben szenved, és bizonytalanság lett úrrá a vállalatvezetőkön, mivel nem találkoztak korábban hasonló pandémiás szituációkkal, el kell indítani egy ilyen hiánypótló kiadványt. A vezetők egymás döntéseire voltak kíváncsiak, hogyan reagáltak, milyen intézkedéseket eszközöltek a hazai vállalatok, mi történt nemzetközi szinten, milyen döntéseket hoztak a kormányok, hogyan reagál a közvélemény. Ebben az időszakban számtalan kérdés merült fel, és mindenki információhoz szeretett volna jutni, lehetőség szerint minél gyorsabban. Itt volt a lehetőség, és mi éltünk ezzel. Az első konkrét lépések és az első lapszám megjelenése között majdnem egy év telt el, mivel ebben az időszakban a HUNGRAIL-nek elsősorban az alaptevékenységére, a szakmai érdekképviseletre kellett koncentrálnia, amely iránti igény ebben az időszakban rendkívüli módon felerősödött.

A múlt évben, április 15-én jelent meg az első lapszám. Hogyan látja a Magyar Vasút lap elmúlt évét?

Jelentős lépésnek tartom, hogy tavaly, a Vasút Európai Évében útjára indítottuk a Magyar Vasút újságot. Azt gondolom, hogy ezzel a kiadvánnyal a vasúti szektor megkapja azt a figyelmet, ami méltó hozzá. Nem vitás, hogy a magyar vasúti ágazat nemcsak hazánkban, hanem Európát tekintve is kiemelt fókuszban van. Gazdasági, társadalmi szerepe megkérdőjelezhetetlen, és az újság hétről hétre ezt hivatott bemutatni. Az elmúlt év során nem csak azok az események, fejlesztések voltak olvashatók, amik az ágazatban történtek, hanem olyan cégek, projektek is bemutatkozhattak, amelyek a mai médiaverseny közepette talán kevésbé, nem kellő hatékonysággal tudnak reflektorfénybe kerülni. Az elmúlt év alatt bebizonyosodott, hogy a legfontosabb témák felszínre emelésére, megvitatására is remek felület, és kétheti megjelenésével a döntéshozók felé rövid időn belüli jelzések közlésére is kiválóan alkalmas az újság. A Magyar Vasút újságon kívül a jelenleg közlekedéssel és logisztikával foglalkozó sajtóorgánumok erre nem igazán képesek. Lapszámról lapszámra foglalkozunk az úgynevezett hot topicokkal is, hogy a döntéshozók és a vasúti ágazat szereplői mindig lássák az épp aktuális legégetőbb problémaköröket.

Mit tart most a legégetőbb témának?

Jelenleg a legfontosabb, húsbavágó téma a villamos vontatási energia drasztikus növekedésének vasúti ágazatra gyakorolt hatásai. Fel kell hívnunk a döntéshozók figyelmét, hogy a szektor milyen lehetetlen helyzetbe került. Meg kell értetnünk minden szereplővel, hogy ez az egyébként is kiszolgáltatott és törékeny ágazat rövid időn belül romba dőlhet a 2021 hasonló időszakához viszonyított, a MÁV Zrt. hálózatán ötszörösére emelt, így Európa legdrágábbnak mondható energiaárai miatt. Ennek beláthatatlan következményei lesznek a nemzetgazdaság egészére. Érezhető hatása lesz többek között a vegyiparra, gépiparra, gabonaexportra, erdészetekre és számos más ágazatra. A vasútigényes alapanyagot használó erőművek és stratégiai vállalatok ellátása akadozhat, akár teljesen leállhat. A hazai termékek exportpiacokra jutása ellehetetlenül, valamint az importtermékek beszerzési költsége növekszik, így további inflációs hatást fog generálni. Hozzávetőlegesen százmilliárd forint eshet ki év végére a GDP-ből azonnali kormányzati segítség nélkül. Hazánkat el fogja kerülni az áruforgalom. Például az orosz−ukrán háború egyik pozitív hozadéka lehetne, hogy a gabonaforgalom hazánkon keresztül bonyolódjon vasúton, a magas vontatásienergia-árak miatt azonban nem tudnak jó ajánlatot adni a vasútvállalatok, így el fogja kerülni hazánkat az a nagy árumennyiség, ami rengeteg potenciált hordozna magában. Mind tudjuk, ha az áru elkerüli az országot és kiépülnek más sikeres kereskedelmi kapcsolatok, akkor nagyon nehéz lesz akár egyetlen tonna árut is visszaterelni Magyarországra. Azonnali kormányzati segítségre van szükség. Olyan megoldásban érdekelt a vasúti szektor, ami azonnali és elégséges kompenzációt jelent, mivel ezek a magas költségek már most jelentkeznek, nem fél év múlva. És már most likviditási problémákat okoz a vállalatoknál. A vasútvállalatok elkezdték felülvizsgálni terveiket, lehetőségeiket. A magas vontatásienergia-árak okozta kieső forgalmak miatt például le kell állítaniuk az eszközeiket, és akár létszámleépítést is eszközölniük kell. Mindezt egy olyan ágazatban, ahol tízezer család ebből a szektorból él. Ennek a témakörnek komoly súlya van, fontos, hogy ezzel a témával a Magyar Vasút folyamatosan foglalkozzon.

A Magyar Vasutat azzal a céllal hoztuk létre, hogy hangsúlyozza az egész magyar vasúti ágazat erejét, nemzetközi szerepét, támogassa, elősegítse a vasút fejlődését, minél több utast, ágazati szereplőt és döntéshozót ösztönözzön arra, hogy a vasútra a közlekedés jövőjének legfontosabb eszközeként tekintsen.

Az újság tehát foglalkozik az aktuális problémakörökkel, értéket képvisel és egyben lehetőség is.

Erről meg vagyok győződve. A HUNGRAIL, mint a vasúti ágazat első számú szakmai érdekvédelmi szervezete, tudja, illetve tudnia kell, hogy aktuálisan mely témák tartanak érdeklődésre számot a vasúti ágazatban dolgozó szereplők részéről, ettől is tud abszolút aktuális lenni a Magyar Vasút. Azzal a céllal hoztuk létre, hogy hangsúlyozza az egész magyar vasúti ágazat erejét, nemzetközi szerepét, támogassa, elősegítse a vasút fejlődését, minél több utast, ágazati szereplőt és döntéshozót ösztönözzön arra, hogy a vasútra a közlekedés jövőjének legfontosabb eszközeként tekintsen. Az újság kiválóan tudja formálni a vasútról alkotott képet és artikulálni a vasúti szektor érdekeit. Problémaköröket, kérdéseket boncolgat, ami a döntéshozók számára is támpontot jelent. De mindamellett, hogy érték és lehetőség, a közösségépítő szerepet is szeretném kiemelni. Az újság kapcsolatot teremt az olvasók és a megjelenő ágazati szereplők között. Véleményeket, állásfoglalásokat, vagy akár újabb kérdéseket generál, ezáltal párbeszéd alakul ki. A szereplőket és döntéshozókat közelebb hozza egymáshoz, végső soron akár a döntésekben is szerepe lehet.

Ha már szóba jött a közösségépítés, lezajlott az első Magyar Vasút Club. Hogyan értékeli az eseményt?

Abszolút sikeresnek könyvelem el, a hozzám eljutott visszajelzések és a résztvevők által kitöltött kérdőív is visszaigazolja ezt. Azt gondolom, hogy az eseményünk elérte azt a célt, amit megfogalmaztunk: élővé tettük az újságot, hiszen személyesen találkozhattak a vasúti szektor szereplői és az előfizetőink, partnereink, és az aktuális témákról, kérdésekről egyrészt egy vezetett pódiumbeszélgetés, másrészt egy kötetlenebb formában is tudtak egyeztetni. A pódiumbeszélgetés célja, hogy élővé váljon egyrészt a vasútszakmán belüliek, másrészt a szakma és a vasút iránt mélyebben érdeklődők kapcsolata. A beszélgetés keretében elhangzottak révén az egyes, részletesen taglalt kérdések, témák közelebb kerülnek az olvasókhoz, illetve azt is értékesnek tartom, hogy az interjúalanyok is mélyebb betekintést engednek gondolataikba a Club által.

Mondhatjuk, hogy a Magyar Vasút Club életre hívásával szintet lépett az újság. Mik a további tervek?

Azon dolgozunk, hogy egy komplex szolgáltatási portfóliót alakítsunk ki, ez a rendezvény ennek egyik fontos első állomása. Az újság eddig megszokott folyamatos működtetése mellett szeretnénk, hogy a Magyar Vasút Club egy eseménysorozattá váljon, terveink szerint kéthavonta tartjuk meg a találkozókat.

Az újság kapcsán szeretnénk még több előfizetőt, tovább akarjuk építeni a közösségünket. Nem csak és kizárólag a vasúti szektorban érdekeltek számára szeretnénk érdekessé tenni, hanem ki akarunk lépni a közlekedési színtérre, kiemelten a közösségi közlekedési, a zöld közlekedési területekre. Az elsőszámú tájékozódási platform kívánunk lenni, és egyben a legértékesebb megjelenési felület az ágazatban érdekeltek és a hozzájuk kapcsolódók számára.

Borítófotó: Vörös Attila

 

Az írás a kétheti Magyar Vasút lapban jelent meg, amely a vasúti szektor első számú vasútgazdasági lapjaként naprakészen tájékoztatja olvasóit a vasúti ágazat híreiről, és javítja a szektor reputációját a döntéshozók és a széles közvélemény körében. Az olvasók rálátnak arra a közös építkezésre, amelynek célja egy tisztább közlekedési rendszer kialakítása. Aktuális információkkal, a döntéshozók és valamennyi érintett, valamint a vasút iránt érdeklődő olvasók hiteles, objektív, naprakész tájékoztatásával segít a lap az eligazodásban a vasúti piacon.

A minden páratlan hét csütörtökén megjelenő lap az alábbi terjesztőknél érhető el: http://bit.ly/MagyarVasut

Előfizetés és további információ: hungrail@hungrail.hu

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT