Európában a vasút éve az idei. A kontinensen a fenntarthatóság, a környezetvédelem, a zöldítés és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése került a politikai és a gazdasági élet középpontjába. Ehhez a lendülethez csatlakozik a vasút, már csak azért is, mert a széndioxid-kibocsátás mindössze egy százalékáért „felel” ez az ágazat. Fenntartható és intelligens mobilitás nincs vasút nélkül! jelmondattal szeptember 30-án a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület szervezésében került sor a Magyar Vasút 2021 Konferenciára. A szakmai fórumon Sárváry István, a V-Híd Zrt. vezérigazgatójának beszéde is e törekvés jegyében hangzott el.

Sárváry István, a V-Híd Zrt. vezérigazgatója a Magyar Vasút 2021 Konferencián mondott köszöntőjében arról beszélt, hogy miért fontos a V-Hídnak részt venni és támogatni a konferenciát. Elmondta, hogy a HUNGRAIL összefogja a kivitelező- és a vasútvállalatokat, amelyek között alapvető a közös hang megléte.

Kiemelte a jövőben várható jelentős vasúti fejlesztéseket, amelyekre már most felkészült a V-Híd. Sőt, a konferenciát megelőző napon – hazánk történetében először – egy külföldön elnyert projektet kezdhetett meg a vállalat Csehországban. Ráadásul a V-Híd ezt a külföldi munkát olyan pályaépítő géppel végzi, amely eddig hiányzott a hazai cégek portfóliójából. Márpedig, amit hazai cég el tud végezni, azt végezzük el magunk – jegyezte meg a vezérigazgató, valamint hozzátette, hogy az önellátásra törekedés a kiszolgáltatottság megszüntetése miatt is fontos.

E szemlélet mentén fejlesztve, a V-Híd a tervezéstől a kivitelezésen át az áruszállításig minden feladatot el tud végezni. Mindezen túl a HUNGRAIL munkáját, a hazai vasúti ágazat felemelését szakemberei tudásának megosztásával is támogatni kívánja a V-Híd. Annál is inkább, mert a jövőben nagy változásokat él meg a vasúti ágazat, amelyekhez jelentős fejlesztésekre van szükség, és a V-Híd készen áll.

 

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT