Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Vállalatok Közösségének (CER) alelnökeként dr. Homolya Róbert aláírása is szerepel azon a levélen, amit a szervezet küldött Margrethe Vestagernek, az Európai Bizottság (EB) Digitális korra és versenyre felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnökének, a vasutak számára a Covid19 világjárvány hatásainak enyhítésére kért támogatásért.

A Covid19 világjárvány mélypontjaként, tavaly decemberben az egy évvel korábbi felére visszaesett forgalom mellett hetente átlagosan több mint 550 millió euró veszteség érte az európai vasúti vállalatokat. Többek között ez is szerepel abban a közvetlen egyeztetést sürgető levélben, amit a CER küldött az EB ügyvezető alelnökének. Emellett a levél részletesen taglalja az európai vasút Covid19 világjárvány miatt elszenvedett összesen 26,4 milliárd eurónyi éves veszteségét. A CER mindezek fényében halaszthatatlannak látja az EB fellépését a tagállamok méltányos vasúti segélynyújtása érdekében. Mindez azért különösen aktuális, mert a Covid19 világjárvány manapság is veszteséget okozva, továbbra is hátrányosan befolyásolja a vállalatok üzletmenetét. Ráadásul 2021 az Európai Vasút Éve, amikor kiemelt figyelmet kell fordítani a vasút nyújtotta előnyök széles körű népszerűsítésére.

A jelenlegi helyzetben nélkülözhetetlen a fontos társadalmi-gazdasági funkciót ellátó vasútvállalatok aktív támogatása, hogy valóban hatékonyan megvalósuljon a modális váltás. Ennek eredményeként tud a leginkább fenntartható és a szárazföldön legbiztonságosabb vasút személy- és áruszállítás vonatkozásában egyaránt vezető szerephez jutni, az európai célokkal összhangban.

A levél rámutat a Covid19 világjárvány utáni felborult fejlődési esélyekre is, annak ismeretében, hogy az EB már több olyan állami programot hagyott jóvá, amelyek a nemzeti légitársaságokat támogatják. Holott a vasúti személyszállítás átlagos külső költsége háromszor alacsonyabb, mint a légi közlekedésé, miközben a vasút minden más közlekedési módnál fenntarthatóbb. A környezetbarát közlekedés pedig összhangban áll az EU Fenntartható és Intelligens Mobilitási Stratégiájával is.

További információ: http://www.cer.be/

Fotó: HUNGRAIL

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT