A HUNGRAIL Vasútakadémia Meetupján – nagyszámú érdeklődő előtt – az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV), illetve a KTI Közlekedéstudományi Intézet szakemberei a vasúti vizsgaközpont kijelöléséről szóló 246/2019. (X. 24.) Korm. rendelettel kapcsolatos változásokról, feladatokról adtak tájékoztatást.

Alscher Tamás, az ITM Közlekedési Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság főosztályvezetője elmondta: a KTI Közlekedéstudományi Intézet 2020. január 1-jétől Képzési és Módszertani Központtá (KMK) alakul, a vasúti vizsgáztatás pedig ugyanettől az időponttól a KAV hatáskörébe kerül. A főosztályvezető ezután részletesen ismertette a vasúti képzési és vizsgáztatási rendszer átalakulásának hatósági vetületeit.

Benedek Szabolcs, a KAV ügyvezetője hangsúlyozta: az átalakítással a kormányzat szándéka a bürokrácia csökkentése, az erőforrások optimalizálása, a folyamatok hatékonyabbá tétele és a szolgáltatói szemlélet erősítésé, ezért a KAV országos illetékességgel, egységes módszertannal és egységes műszaki színvonalú infrastruktúrával fog működni.

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT