Június 26-án tartotta legutóbbi ülését a Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF). A szervezet szabályzata szerint az elnökséget az alapító tagok adják, kétévenkénti rotációval. 2017 óta a LEF-et Sipos László, a Magyar Vámügyi Szövetség elnöke vezette, aki beszámolt az elmúlt két év tevékenységről.

A leköszönő elnök elmondta, hogy a szervezet képviselői együttműködtek az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.-vel egy logisztikai anyag összeállításában, illetve számos alkalommal, több különböző fórumon tárgyaltak a Vámhatóság legfelső vezetésével a várhatóan növekvő magyar–kínai vasúti forgalom zökkenőmentes lebonyolítása érdekében.

Sipos László a beszámoló után átadta az elnökséget Horváth Péternek, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság nemrég megválasztott elnökének. A LEF új elnöke elmondta: fontosnak tartja, hogy a szervezet a jövőben is összefogja a logisztikai szakma szereplőit és képviselje érdekeiket, ezért kiemelt feladatnak tartja a kormányzati kapcsolatok építését. Meg kell találni azokat a témákat, melyek a szakma és a kormányzat érdeklődésére is számot tarthatnak, mint például a digitalizáció, melyet az ITM-ben kiemelt kérdésként kezelnek – fogalmazott Horváth Péter.

Az elnökség átadása után a HUNGRAIL kezdeményezte a fontosabb ügyekről való írásbeli egyeztetést, hogy a közösen meghatározott témákról érdemben lehessen megbeszélést folytatni.

 

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT