A Weights & Dimensions – közúti tehergépjárművek tömegéről és méreteiről szóló – EU-irányelv (96/53) felülvizsgálatának elsődleges célja a nulla kibocsátású közúti járművek elterjedésének ösztönzése kellene, hogy legyen – mégpedig úgy, hogy az teljes mértékben összhangban maradjon az EU éghajlat- és közlekedéspolitikai céljaival. Ennek kulcseleme a vasúti árufuvarozás és a kombinált szállítás szerepének megőrzése és erősítése, valamint az intermodális infrastruktúra védelme. Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa jelenlegi álláspontjai azonban olyan elemeket is tartalmaznak, amelyek elősegíthetik a hosszabb és nehezebb járművek – az Európai Moduláris Rendszer (EMS), közismert nevén „megakamionok” vagy „gigalinerek” – szélesebb körű elterjedését – olvasható az UIRR (Európai Kombinált Fuvarozási Társaságok Szövetsége) által frissen közzétett – a HUNGRAIL által is támogatott – állásfoglalásában. Ez a megközelítés ellentétes az interoperábilis és intermodális európai közlekedési rendszer céljával, és veszélyezteti a vasúti árufuvarozás versenyképességét, amely az uniós közlekedési módváltási stratégia központi pillére. A problémakörre az elmúlt időszakban több alkalommal is felhívta a figyelmet egyesületünk is.
A közvélemény a vasút mellett áll
Az UIRR nyilatkozatában közzétett, egy 27 tagállamban, 5400 polgár bevonásával készült uniós felmérés szerint a vasúti árufuvarozást tekintik az európai logisztika gerincének, míg mindössze 2% támogatja a hosszabb és nehezebb tehergépjárművek határokon átnyúló forgalmát.
Egy 2024-es, kilenc tagállamban több mint 8000 fő részvételével készült kutatás eredményei tovább erősítik ezt a képet:
• 73% szerint a megakamionok felgyorsítanák a közúti infrastruktúra romlását.
• 68% negatív közlekedésbiztonsági hatásokat vár.
• 85% a közlekedők (gépjárművezetők, gyalogosok, kerékpárosok) kockázatának növekedésére számít.
• 84% magasabb közkiadásokat vetít előre utak és hidak karbantartására.
• 75% úgy véli, hogy a megakamionok gyengítenék a vasúti árufuvarozást azáltal, hogy mesterségesen olcsóbbá tennék a közúti szállítást.
Egyesületünk korábban közzétette a Harris Interactive azon közvélemény-kutatásának eredményét is, amelyben kirajzolódott, hogy a magyar emberek többsége nem akar nehezebb és hosszabb kamionokat látni a hazai utakon. A kapcsolódó kutatási eredmény részletei ezen a linken olvashatók: https://hungrail.hu/2024/05/08/a-magyarok-tobbsege-tart-a-nagyobb-tehergepjarmuvek-es-gigakamionok-megjelenesetol/
A társadalmi üzenet egyértelmű: a vasút erősítése, nem pedig a közúti nehéz-teherforgalom további növelése élvez támogatást.
Komoly vasúti és intermodális kockázatok
Az UIRR felhívja a figyelmet, hogy a háromoldalú tárgyalások alatt álló jogszabálytervezet nem kezeli kellő súllyal a következő, vasúti szempontból kritikus kérdéseket, úgy, mint a modális váltás visszafordulásának veszélye, az intermodális terminálok kihasználtságának csökkenése, a kombinált szállításról szóló irányelvvel való jogi koherencia hiánya, a közlekedési módok közötti interoperabilitás sérülése.
Összegezve elmondható, hogy az irányelv módosítása a kombinált szállításról szóló szabályozással való párhuzamos kezelés nélkül aláássa az EU vasúti és intermodális stratégiájának egységét. Az UIRR közleménye kihangsúlyozza, hogy amennyiben a javasolt intézkedéseket jelentős korlátozások nélkül fogadják el, az alábbi hatások várhatók:
• A vasúti és kombinált szállítás modális részesedésének csökkenése, veszélyeztetve az intermodális infrastruktúrába fektetett több milliárd eurós beruházásokat.
• Az intermodális terminálok forgalmának visszaesése, kapacitáskihasználtságuk romlása.
• A közúti infrastruktúra (hidak, alagutak, parkolók) gyorsabb amortizációja.
• Növekvő torlódások a közutakon, növekvő CO₂-kibocsátás és magasabb baleseti kockázat.
• A karbantartási többletköltségek áthárítása a tagállami költségvetésekre.
Mindez közvetlenül ellentétes az EU hosszú távú céljával: a hosszú távú áruszállítás vasútra terelésével és a közút rövid szakaszokra korlátozásával.
Ajánlások a megfelelő intermodális közlekedési rendszerhez
Európának biztonságosabb és tisztább közúti közlekedési megoldásokra van szüksége, amelyek teljes mértékben interoperábilisak minden közlekedési móddal – kiemelten a vasúttal. Ezen okok miatt az alábbi javaslatokat fogalmazták meg a szakmai szervezetek, köztük a HUNGRAIL is, amelyben arra kérik az európai intézményeket, hogy vegyék fontolóra a következő határozott ajánlásokat:
1. A nulla kibocsátású járművek támogatása a vasúti modális váltás erősítésével
A súlykedvezmények kizárólag nulla kibocsátású járművekre (ZEV) terjedjenek ki, és semmiképpen ne növeljék a belső égésű motorral hajtott nehéz-teherjárművek piaci előnyét. Az ösztönzőknek: a kombinált szállítás rövid közúti szakaszainak dekarbonizációját kell támogatniuk, miközben a hosszú távú fuvarozást egyértelműen a vasútra kell terelniük.
2. Teljes interoperabilitás biztosítása a vasúttal
A járműhosszra és konfigurációra vonatkozó eltérések szigorú korlátozása szükséges annak érdekében, hogy a félpótkocsik vasúti kompatibilisek maradjanak, az intermodális terminálok zavartalanul működjenek, ne sérüljön a háztól házig működő intermodális árufuvarozás rendszere. A vasúti kompatibilitásnak nem opcionális feltételnek, hanem kötelező alapelvnek kell lennie.
3. Szigorú hatásvizsgálatok és tagállami kontroll az EMS felett
Az Európai Moduláris Rendszer bármilyen kiterjesztése csak előzetes és utólagos hatásvizsgálatokkal, közös uniós mutatórendszer alapján, tagállami ellenőrzés mellett, automatikus határokon átnyúló engedélyezés nélkül valósulhat meg. Az EMS alkalmazásának kifejezetten garantálnia kell a vasúttal és a kombinált szállítással való teljes interoperabilitást.
4. A bírságbevételek visszaforgatása fenntartható és kombinált szállításba
A súly- és méretszabályok megsértéséből származó bírság bevételeket az intermodális infrastruktúra és a vasúti árufuvarozás fejlesztésére kell fordítani, ezzel erősítve a modális váltás céljait.
5. Európai szintű információs és tervezési keretrendszer
Szükség van egy egységes, átlátható európai információs rendszerre, amely: támogatja a vasúti és közúti rendszerek összehangolt tervezését, elősegíti a határokon átnyúló intermodális működést, növeli az operatív hatékonyságot.