Budapest, 2022. 06. 09. – Vető Dániel, Magyar Vasút

A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület szervezésében a második alkalommal került sor a Magyar Vasút Club eseményre Budapesten. A pódiumbeszélgetés meghívott vendége ezúttal Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) Igazgatóságának elnöke, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület elnökségének tagja volt. Szó esett többek között az RCH fejlesztéseiről, versenyképességéről, a magyar–osztrák együttműködési lehetőségekről, az ukrán gabonahelyzetről és a megoldási javaslatokról.

hirdetés

INNOVATÍV MOZDONY

A második Magyar Vasút Club eseményén T. Hámori Ferenc moderátor, a Magyar Vasút főszerkesztője elsőként egy nagyon aktuális fejlesztésről kérdezte vendégét, mégpedig a Rail Cargo Hungaria megrendelésére május végén Magyarországra érkezett villamos-hibrid tolatómozdonyról. Kovács Imre rámutatott, hogy a jármű nemcsak hazánkban, hanem az európai vasúti szektorban is új innováció. Elmondása szerint „fontos mérföldkő ez az eszközparkunk megújításában. Ahhoz, hogy a vasút fejlődjön, ilyen léptékű beruházásokra van szükség. A hibrid mozdony nagy segítség a tolatási munkálatok során, a villany- és az akkumulátortechnológia kombinációjával gyorsan és hatékonyan végezzük majd a kiszolgálást. Sajnálatos módon ezen a területen is munkaerőhiánnyal küzdünk, így meg kell oldani, hogy kisebb humánerőforrás-kapacitással, ugyanakkor gyorsan tudjunk dolgozni. Kiemelt szempont továbbá a környezettudatos aspektus is: a közlekedés zöldítéséért dolgozunk, a dízeltechnológia minél nagyobb mértékű elhagyásán.”

JÖVŐBE MUTATÓ FEJLESZTÉSEK

Mindezek mellett a folytatásban szó esett a Rail Cargo Group aktuális, jövőbe mutató fejlesztéseiről is: többek között a csendes fékekről vagy a digitális automata központi ütközőkről. Kovács Imre kiemelte, hogy olyan vasúti technológiák alkalmazását kell előtérbe helyezni, amelyek segítik a 2030-as klímacélok elérését: a vasúti forgalom megduplázását és a modalitások közötti harmincszázalékos vasúti árufuvarozási részarányt. A csendes fékek alkalmazása versenyszituációs kérdés is, tette hozzá az RCH Igazgatóságának elnöke: „Kétezerhuszonnégyre Nyugat-Európában a fő vasúti korridorokon csak olyan vasúti járművekkel lehet majd közlekedni, amelyeket csendes fékekkel láttak el. A németek és a svájciak már most olyan szabályokat vezettek be, amelyek nem engedik más típusú járművek bevetését, csak pótdíj ellenében. Jelenleg járműparkunk hatvanöt százalékát szereltük fel csendes fékekkel, jövőre tervezzük a százszázalékos lefedettséget.”

A beszélgetés során kitértek az okos vagonokra és a járművekbe épített szenzorok képességeire. Ezek rendszeres időközönként jelzik a teherkocsi aktuális helyzetét, és ezzel lehetővé teszik a rakomány pontos érkezésének előrejelzését. Rögzítik a közlekedés során keletkezett gyorsulások adatait, amelyek alapján a kocsi és a rakomány lehetséges meghibásodásaira is gyűjthetőek adatok. Az információk felhasználásával nagymértékben javítani lehet a vagongazdálkodás hatékonyságát, amely az RCH számára sok százmillió forintos megtakarítást hozhat.

Kovács Imre a digitális automata központi ütközők fejlesztésének kapcsán elmondta: ez a berendezés automatizálja a tolatás műveletét. „A fejlesztés kiemelt célja többek között, hogy áthidalja a tolatási területet érintő munkaerőhiányt. Az egyes kocsis közlekedésben és a rendező pályaudvarokon végzett tolatási tevékenységben ez egy szükséges fejlesztés, ezek miatt is fontos, hogy minden kocsi rendelkezzen ezekkel a rendszerekkel.”

A VASÚT ÉLETKÉPESSÉGÉNEK KULCSA

Felmerült a kérdés: vannak vasúttársaságok, amelyek képesek ilyen mértékű fejlesztéseket végrehajtani, de számos olyan is van, amelyek nem képesek ilyen szintű beruházásokra. A Covid-helyzet után, a háborús időszak közepette mi lehet a vasút életképességének kulcsa? Mit tehetnek ezek a vasúttársaságok jelen helyzetben?

Kovács Imre hangsúlyozta, hogy „minden vállalat a saját mérete, helyzete és lehetősége szerint fejleszt. Sok társaság keményen küzd az életben maradásért, ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy minél több támogatást kapjon a szektor. Jó példa erre, hogy a magyar kormány felismerte, tenni kell a vasútért, ennek eredményeként az egyeskocsi-fuvarozás költségvetési támogatásban részesül. Ausztria és Magyarország mellett Szlovénia is megkapta ezt a lehetőséget, amely pozitív eredményeket hozott: tavaly szeptember óta ebben a szegmensben hat–nyolc százalékkal nőtt az árufuvarozási hatékonyságunk. Jelenleg hasonló beavatkozásra van szükség a drasztikus vontatásienergia-árak okozta helyzet kapcsán is. A HUNGRAIL-lel közösen hónapok óta dolgozunk ezen a témán, és nagyon szorít az idő, mert ha nincs gyors segítség, a negatív folyamatok sok vasúttársaságot, köztük az RCH-t is ellehetetlenítik. Azt is látni kell, hogy hiába van Magyarország központi helyen Európában, az ügyfelek nem fogják kifizetni a vontatásienergia-ár radikális növekedése miatt keletkezett többletköltségeket, megéri nekik inkább elkerülő útvonalat választani. Abban az esetben, ha nem akarunk kiszorulni a piacról, azonnali döntésekre van szükség. Én bízom abban, hogy hamarosan születik megoldás, véleményem szerint jó úton járunk.”

MAGYAR–OSZTRÁK EGYÜTTMŰKÖDÉS

Az esemény során taglalt számos fejlesztés kapcsán felmerült az a kérdés is, hogy a szomszéd vasútja zöldebb-e? Kovács Imre kifejtette, hogy az ÖBB nem véletlenül az EU egyik legpéldamutatóbb vasúttársasága. „A vállalat egyik legnagyobb előnye, hogy nagyon erős az ÖBB-Holding, ez a siker kulcsa. Azokban az országokban, ahol ez a struktúra megmaradt, erősebb a vasúti szektor. A holdingrendszer képes biztosítani a pályához való hozzáférés diszkriminációmentességét a személyszállítás és a cargo területein egyaránt. Az ÖBB saját víz-, szél- és fotovoltaikus erőműveinek köszönhetően kétezerharmincra további kétszáznyolcvan GwH-nyi vontatási energiát tud majd előállítani, és ezáltal jelentősen csökken a külső piaci függése, egyúttal erősödik versenyképes pozíciója.”

Az RCH Igazgatóságának elnöke a gondolatsor zárásaképp a magyar–osztrák együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Úgy gondolja, ha a magyar és osztrák vasúti szektor még szorosabbra tudná fűzni az együttműködést, akkor egy igazán versenyképes erőt képviselnének például a német és francia vasutak mellett. „A korábban említett mozdonyokat szükséges karbantartani, és úgy látom, erre Magyarországon rendelkezésre állnak a kapacitások. Támogatom egy közös karbantartóbázis kialakítását, erre vonatkozóan az ÖBB Technische Services és a MÁV-START között remek együttműködési lehetőséget látok. Ezen a területen is nemzetközi szinten kellene gondolkodni, mert az olyan versenyelőnyt teremtene, amely a közútról sokkal több árut terelne át a vasútra.

ZÁHONY JELENTŐSÉGE

A pódiumbeszélgetés végén kiemelt téma volt a háborús időszak, az ukrán gabona helyzete, amelynek kapcsán a záhonyi térség jelentősége még inkább felértékelődött. Ahogy Kovács Imre fogalmazott: a vasútnak minden helyzetre tudnia kell reagálni, így van ez most is. „Tavaly alig volt gabonaforgalmunk, most több millió tonnányira kapjuk az ajánlatokat. Az a kérdés, hogy mire van kapacitásunk. Jelenleg hétszáz saját és ezerötszáz bérelt járművel azon dolgozunk, hogy miképp lehet rövid távon a lehető leghatékonyabban bonyolítani a forgalmat. A járműpark egy szűk keresztmetszet, a vontatási kapacitás növelése elengedhetetlen, és a tárolás, átrakás terén is gyors megoldásokat kell eszközölni. Záhonyban növelni szükséges a széleskocsi-tárolási kapacitásokat. A románok ebben jó irányba haladnak, fejlesztik a meglévő infrastruktúrájukat, amelyet nekünk is követnünk kell. A MÁV tervei között szerepel a záhonyi határban a széles továbbítás megnyitása, ezen felül segítség lehetne az is, ha a hatékony gabonaátrakás érdekében több rakodógépet tudjunk bevetni. Ehhez nem kell milliárdos beruházás, sőt kihasználhatnánk Záhony hatalmas területéből fakadó előnyét is. Az irány megvan, a helyzet adott, most kell ügyesnek lennünk.”

(Fotók: Iró Zoltán)


Az írás a kétheti Magyar Vasút lapban jelent meg, amely a vasúti szektor első számú vasútgazdasági lapjaként naprakészen tájékoztatja olvasóit a vasúti ágazat híreiről, és javítja a szektor reputációját a döntéshozók és a széles közvélemény körében. Az olvasók rálátnak arra a közös építkezésre, amelynek célja egy tisztább közlekedési rendszer kialakítása. Aktuális információkkal, a döntéshozók és valamennyi érintett, valamint a vasút iránt érdeklődő olvasók hiteles, objektív, naprakész tájékoztatásával segít a lap az eligazodásban a vasúti piacon.
A minden páratlan hét csütörtökén megjelenő lap az alábbi terjesztőknél érhető el: http://bit.ly/MagyarVasut
Előfizetés és további információ: magyarvasut@magyarvasut.hu

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT