Immár tizenöt éve, 2006 tavaszán alakult meg a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület elődje Magyar Vasúti Fuvarozói Egyesülés néven. A jeles alkalomból vissza-visszatekintünk az egyesület fontosabb mérföldkövet jelölő eseményeire.

Amint arról előző visszatekintésünk alkalmával már megemlékeztünk, a HUNGRAIL 2006-os megalakulásakor a vasúti liberalizáció kapcsán mindenki kereste a helyét az új helyzetben. A HUNGRAIL-t pedig hamar elfogadták tárgyalópartnernek, illetve számos hazai jogszabály és Uniós rendelet is előírta, hogy a civil és szakmai szervezeteket a stratégiai döntések előkészítése során be kell vonni, véleményüket meg kell fontolni.

A 2006-os alapítás után a HUNGRAIL több együttműködési megállapodást kötött hazai szervezetekkel, annak érdekében, hogy a jogszabályok alkotása és végrehajtása során messzemenőkig vegyék figyelembe a vasúti piac szereplőinek érdekeit. Ezeket a megállapodásokat később további, külföldi együttműködések is követték. 2007-ben született megállapodás a Német Közlekedési Szövetséggel (VDV), valamint a HUNGRAIL megkezdte munkáját az ERTMS (European Rail Traffic Management System) magyarországi munkacsoportjában. Még ugyanebben az évben a VDV nemzetközi konferenciáján is részt vett a HUNGRAIL, valamint 2007 tavaszán felvételt nyertünk az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közösségébe (CER). 2007 novemberében pedig a Dortmundban megrendezett Railtec vasúttechnológiai kiállításon vettünk részt – élőben, személyesen, maszk és korlátozások nélkül, hiszen akkoriban megtehettük.

Ezután is folytatjuk a visszatekintést a HUNGRAIL életébe, továbbra is felidézzük az egyesület jelesebb eseményeit.

További információ: hungrail@hungrail.hu

Fotó: HUNGRAIL

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT