A HUNGRAIL Vasútakadémia szervezésében 2020. december 2-án megvalósult online Meetup keretében, Hidasi Sándor, a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) Vasúti Képzési Módszertani Központjának vezetője beszélt a képzési rendszer felülvizsgálatának tervezett folyamatáról.

A képzési rendszer felülvizsgálata immár ötödik éve zajlik, hiszen 2016-ban kezdődött az előkészítő munka, és 2019-ben készült el a helyzetelemzés a győri Széchenyi István Egyetem bevonásával. Ez a felmérés a hazai vasúttársaságoktól kérdőíveken kapott adatok alapján számol be a jelenlegi helyzetről, és ennek ismeretében készült javaslat a módosításokra. A megvalósítás 2020 tavaszán kezdődött, és a COVID-19 világjárvány miatti megtorpanás után 2021-ben folytatódik.

Első lépésként természetesen a projekt összeállítása, és ehhez szorosan kapcsolódva a finanszírozási forrás megtalálása a feladat. Gondos előkészületet igényel ezek megvalósítása, ami jelenleg már zajlik, és remélhetőleg mielőbb meglesz a finanszírozási forrás.

Következő nagy feladat a vasútüzemi folyamatok újragondolása, a felbontás módszertanának meghatározása, vagyis az eddigi munkaköralapú és a jelenlegi tevékenységalapú megközelítés rugalmasabbá formálása. A módszertan jóvoltából minden terület egységesen tud dolgozni, és egységes jogszabály születhet.

Ezután a vasútüzemi folyamatok elemi szintjeinek meghatározására a HUNGRAIL közreműködésével az alábbi öt munkacsoport alakul, amelyek legalább hat hónapig dolgoznak majd az egyes területek speciális sajátosságainak figyelembevételével:

  • országos közforgalmú közlekedési munkacsoport
  • városi közlekedési munkacsoport
  • kisvasúti munkacsoport
  • sajátcélú közlekedési munkacsoport
  • vasútszakmai oktató, vasúti hatósági vizsgabiztos, vasútüzemvezető alapképzési, továbbképzési rendszerének átalakítását végző munkacsoport

A további elvégzendő feladatok közé tartoznak az alábbiak:

  • Az érintett munkakörökben ellátandó feladatok, a vasúti tevékenységek felülvizsgálata, tevékenységi mátrix összeállításával és a szükséges tudásanyag meghatározásával;
  • A társasági szabályozások esetleges módosításának vizsgálata;
  • Jogszabálytervezet készítése, és átmeneti időszak tervezése, kezelése, VHF, KAV VVK, KTI VKMK rendszerbe illesztésével;
  • Digitális tananyagigény (e-learning) meghatározása;
  • Képzési programok, tananyagok készítése;
  • Digitális tananyag fejlesztése (várhatóan 2022 elejétől), több száz munkakörre vonatkozóan.

Minden esetben fontos a közös munka, az együttműködés, hogy a vasúti társaságok érdekei szerint valósuljanak meg a fejlesztések.

További információ: fekete.boglarka@hungrail.hu

Fotó: HUNGRAIL

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT