2022. október elsejétől Dr. Homolya Róbert veszi át a Stadler Trains Magyarország vezetését Dunai Zoltántól. A Hungrail volt elnökének elsődleges feladata a svájci cégcsoport közép- és hosszú távú értékesítési stratégiájának kidolgozása és végrehajtása, illetve a meglévő projektek támogatása lesz.

hirdetés

 

A Stadler sajtóközleményben adott tájékoztatást arról, hogy több, mint másfél évtizedet követően az alapító ügyvezető Dunai Zoltántól dr. Homolya Róbert veszi át a vállalat irányítását. A cég új vezetője tapasztalt jogász, aki közlekedésfejlesztési területen széleskörű ismeretekkel rendelkezik: 2017-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkáraként, 2018 és 2022 között a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójaként, illetve a hazai vasúti ágazati szereplőket összefogó Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnökeként tevékenykedett, nemzetközi területen pedig az Európai Vasútegylet (CER) alelnöki tisztségét töltötte be.

Homolya Róbert október 1-től kezdi meg munkáját tagvállalatunknál, a Stadlernél. Megbízatásához sok sikert kíván egyesületünk.

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT