Budapest, 2022. 02. 18. – Magyar Vasút

A keletről érkező áruk vasúti áruszállításának egyik kiemelt szereplője lehet hazánk azzal, hogy az RZDL Europe Kft., a Rail Cargo Hungaria Zrt. és a CER Cargo Holding részvételével magyar–orosz vegyes vállalat jön létre. Erről, továbbá a CER Cargo Holding, valamint Záhony- Port jövőbeni szerepéről is szó volt Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor moszkvai találkozóján.

hirdetés

Putyin ugyanis említést tett arról, hogy a tervezett vegyes vállalat még az első fél évben létrejöhet – mint ismeretes, erről a magyar és az orosz fél már tavaly december derekán egy szándéknyilatkozatot is aláírt. Ahogy a sajtótájékoztatón elhangzott, a vegyes vállalat létrejötte nagyságrendekkel növeli meg a magyar gazdaság teljesítményét.

Mindezek mellett a Záhony-Port jövőbeni fejlesztésére is hitelgaranciát kapott hazánk Oroszországtól, amelyért a MÁV-REC Railway Engineering Corporation Kft. által életre hívott, Záhony Logisztikai és Ipari Övezet nevű konzorcium (CELIZ) felel. A CELIZ további tagjai a Záhony-Port Zrt. és a kínai CECZ Közép-Európai Kft.

A kezdeményezés célja, hogy európai viszonylatban stratégiailag is jelentős, innovatív logisztikai, vasúti és áruforgalmi csomópont jöjjön létre Záhonyban, megkönnyítve a kelet–nyugat irányú vasúti árufuvarozást.

A CELIZ program keretében meghatározták azokat a vasútfejlesztési feladatokat, amelyek elengedhetetlenek a hosszú távú európai és magyarországi vasúti teherszállítási stratégia megvalósításához, az áruk vasútra tereléséhez, a fenntartható és környezetbarát vasúti szállítási volumenek növelésének érdekében. Ennek a programnak a része a Záhony-Port jövőbeni fejlesztése. A körzet az elmúlt hetven évben a nyomtávváltásból adódó átrakási feladatok elvégzésével lehetővé tette a termékek és nyersanyagok határátmeneti, Magyarország és Ukrajna, illetve az EU- és az eurázsiai országok közötti vasúti szállítását.

A 11 európai vasúti teherszállítási korridorból a Mediterrán Záhonyból indulva fut egészen Spanyolországig, és Magyarország területén további három vasúti korridorhoz csatlakozik. Távol-Keletről, Kínából az ukrán–magyar vasúti határátmeneten konténervonatok érkeznek, ezek száma a korábbi évek mennyiségéhez képest tavaly jelentősen növekedett. Amíg a záhonyi konténerátrakón keresztül 2020-ban 1476, egyenként negyvenlábas (két TEU-s) konténer érkezett, addig 2021-ben már 5443-at kezeltek. Örvendetes fejlemény, hogy megindult a kilépő exportforgalom is Kína felé, ennek keretében 692 rakott konténer hagyta el Záhonyt. A jelenlegi volumeneket figyelembe véve, mára hozzávetőlegesen a tíz százalékát is eléri az export az import mennyiségének. Ez kardinális kérdés, hiszen a vasúti árufuvarozás a mindkét irányban rakottan közlekedés esetén lesz kiemelkedően gazdaságos és jövedelmező.

Az érdekelt felek kiemelt figyelmet fordítanak a teljes átrakási technológia modernizálására. A program során alapjaiban új technológiát építenek ki – ezzel nemcsak átrakási kapacitásnövekedést érnek el, hanem a korábbinál jóval kisebb környezetterhelést, por- és zajhatás mellett lesz lehetőség az áruk gyorsabb átrakására, illetve ki- és betárolására.

A CELIZ program komplexitása hozzájárul a gyors és kiszámítható magyarországi vasúti teherszállítás kialakításához; a program keretében a záhonyi reorganizációval egy olyan átrakókörzet jön létre, amely a következő harminc évben lehetővé teszi a különböző áruk, termékek, alapanyagok, energiahordozók teljes körű, gyors és szakszerű átrakását, tárolását; utat nyitva az Európa és Eurázsia közötti teljes körű, vasúton történő kereskedelemhez.

Vasútfejlesztés a térségben

Miután az Orbán Viktor magyar kormányfővel tartott február elsejei közös sajtótájékoztatón váratlanul azt jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy kétmilliárd dolláros hitelkeretet tud folyósítani az orosz állam a Záhonytól Győrig tartó, Budapest kikerülését célzó hatalmas V0 vasúti projekt megvalósulásához, néhány napra rá egy 12,4 milliárd forintos vasútfejlesztésről döntött a kormány Záhony térségében.

A Magyar Közlönyben megjelent 1045/2022. (II. 4.) számú kormányhatározat „a záhonyi körzetben szükséges vágányfelújításokról” szól. A határozat egyrészt rögzíti, hogy a kormány „egyetért a Záhony széles állomáson és Fényeslitke Déli rendező állomáson szükséges összesen 2970 méter széles és 4618 méter normál nyomtávú vágányfejlesztéssel, 18 kitérő átépítésével, valamint a kapcsolódó biztonsági berendezési, térvilágítási és felsővezetéki beavatkozásokkal”. Emellett a határozat azt is rögzíti, hogy a feladatra a pénzügyminiszternek az idei évi költségvetésben 12,4 milliárd forintnyi forrást kell találnia és azt is, hogy a feladatot a MÁV-nak kell végrehajtania.

 

Az írás a kétheti Magyar Vasút lapban jelent meg, amely a vasúti szektor első számú vasútgazdasági lapjaként naprakészen tájékoztatja olvasóit a vasúti ágazat híreiről, és javítja a szektor reputációját a döntéshozók és a széles közvélemény körében. Az olvasók rálátnak arra a közös építkezésre, amelynek célja egy tisztább közlekedési rendszer kialakítása. Aktuális információkkal, a döntéshozók és valamennyi érintett, valamint a vasút iránt érdeklődő olvasók hiteles, objektív, naprakész tájékoztatásával segít a lap az eligazodásban a vasúti piacon.

A minden páratlan hét csütörtökén megjelenő lap az alábbi terjesztőknél érhető el: http://bit.ly/MagyarVasut

Előfizetés és további információ: hungrail@hungrail.hu

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT