Hosszú idő óta kívánsága a vasútvállalatoknak, hogy gyorsuljon a holtidőt, és így veszteséget, a fuvaroztatóknak késlekedést okozó várakozás a határokon. Ez természetesen az egész vasút érdeke, hiszen a feltorlódó vonatok a kapcsolódó vonalakon is szűk keresztmetszetet okoznak. A kelebiai tanácskozás tanulságai.

Az egyesület a május elején a magyar kormánynak benyújtott gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó javaslat csomagjában újra elővette a témát, hiszen a COVID-19 világjárvány első hulláma megmutatta, hogy versenyképességi és ellátási szempontból kulcsfontosságú az alapvető élelmiszerek, gyógyszerek eljuttatása a fogyasztókhoz, és ennek alapvető feltétele a határokon való zavartalan átjutás.

Ezért a közelmúltban Kelebián a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakmai szakfőigazgatója, Bakai Kristóf Péter pénzügyőr ezredes meghívására a pályahálózat működtető, a fuvarozó vasutak, a vasúti logisztika más szereplői, a HUNGRAIL képviselői, illetve a rendőrség illetékes vezetői találkoztak, hogy ki-ki elmondhassa, miben látják a gyorsítás lehetőségét. Mivel rendkívül összetett és különböző súlyú problémák halmazáról van szó, a megoldások között is akad olyan, ami csupán egy azonnali intézkedést igényel, és nincs anyagi vonzata, de előfordul olyan is, ami komoly, nemzetgazdasági szintű infrastrukturális beruházást tételez föl. Említést érdemel például, hogy korábban például Kelebián a NAV és a rendőrség reggeli műszakváltása pont egy órával volt eltolva egymáshoz képest, így csaknem két órán át gyakorlatilag szünetelt a hatósági tevékenység. Ezen a két szervezet munkarendjének összehangolásával lehetett segíteni. A találkozót megelőzően a szervezet összeállította a témához kapcsolódóan stratégiáját a HUNGRAIL vasúti árufuvarozási bizottságán belül: a szervezet első körben három, forgalmas határra kíván koncentrálni. Kelebia, Gyékényes és Lőkösháza esetében az egyes országok (Szerbia, Horvátország, Románia)  eltérő jogi környezete, gyakorlata, várható, vagy egyelőre nem időszerű schengeni csatlakozása jelenti az alkalmazkodási kereteket. A fórumon megtárgyalt javaslatok:

  1.  A migrációs nyomás, a járványügyi kockázat, a határon való tartózkodási idők csökkentése, az áruforgalom zavartalansága érdekében kezdődjön meg a 1763/2016. (XII.15.) kormányhatározat alapján a vasúti röntgenberendezések haladéktalan beszerzése, így lehetővé téve a vasúti szerelvények gyorsabb és eredményesebb átvizsgálását a nem schengeni határokon kiemelten Kelebián és Lőkösházán;
  2. Időszerű a jelenleg alkalmazott, az ellenőrzési folyamatokat lelassító ellenőrzési gyakorlatok felülvizsgálata;
  3. Csökkenteni kell a vasútvállalatok a jelenlegi ellenőrzési gyakorlat következtében felmerülő többletköltés miatti teherviselését.
    A találkozón a felek megállapodtak abban, hogy a telepítendő röntgenberendezések nem tudják a kívánt célt elérni és telepítésük sem reális, mivel hamarosan schengeni határ lehet Horváthország és Románia. Kelebián pedig az átépítés miatt nem lehet két-három éven belül még a berendezéseket telepíteni.

A helyzet megoldására szervezetünk ügyvezető igazgatója, Hódosi Lajos javaslatára a NAV és a HUNGRAIL közös munkacsoportot hoz létre a rendőrség és más szervezetek bevonásával. A munkacsoport feladata lesz azoknak a technikai berendezéseknek, megoldásoknak a vizsgálata, illetve az ellenőrzéshez kapcsolódó folyamatok felülvizsgálata, amelyek gyorsíthatják a határon való ellenőrzést, egyúttal csökkenthetik a vasútvállalatok terheit. A munkacsoportnak hat hónapon belül kell majd javaslatot tennie.

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT