Tragikus hirtelenséggel elhunyt Horváth Zoltán, a VAPE Vasúti Pályahasználók Egyesülete elnöke. A Rail Cargo Carrier üzemeltetési vezetőjét 2018 áprilisában választották meg az egyesület elnökévé, akkori kinevezése két évre szólt.

Horváth Zoltán 2015-től a Vasúti Pályahasználók Egyesületén belül a jogszabályok véleményezését segítette, majd 2017 augusztusától a szervezet Felügyelőbizottságának elnöki posztját töltötte be.

A VAPE Vasúti Pályahasználók Egyesülete kizárólag szakmai természetű érdekképviselő, érdekérvényesítő szervezet, elsődleges célja, hogy segítse tagjait a jogszabályok betartásának. Alapszabályában megfogalmazott fő törekvése: a saját célú vasúti pályahálózat üzemeltetőket, használókat érintő jogszabályok és egyéb szakmai szabályok és a vasúti gyakorlat közelítése, az egyesület tagjainak folyamatos információkkal való ellátása. A VAPE a legnagyobb forgalmú iparvágányok üzemeltetőinek kezdeményezésére jött létre 2013-ban, tagjai között olyan ipar- és vasútvállalatokat találunk, mint egyebek mellett az Audi Hungaria Zrt., a DB Cargo Hungária Kft., ISD DUNAFERR Zrt. és a MÁV-REC Kft..

Munkája elismeréseként az 54 éves korában elhunyt Horváth Zoltán elnöki mandátumát a VAPE tisztújító ülésén a napokban hosszabbították meg.

A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület vezetősége és tagvállalatai nevében őszinte részvétét fejezi ki a családtagoknak, kollégáknak és barátoknak!

forrás: iho.hu

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT