Sikeresen megkezdődött az egyeztetés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a HUNGRAIL között az Európai Vasút Éve kampányhoz kapcsolódó feladatok hatékony megvalósítása érdekében. Az ITM stratégiai partnereként egyesületünket a minisztérium támogatásáról biztosította Rákos Attila nemzetközi kapcsolatokért felelős kormány-főtanácsos.

A találkozón Hódosi Lajos, a HUNGRAIL ügyvezető igazgatója röviden összefoglalta a Vasút Éve eddigi fejleményeit, 2020 közepéig visszamenőleg. Beszámolt a hivatalos programok sürgető határidejéről és az Európai Bizottság munkatársaival folytatott egyeztetésről, valamint számos kérdést megfogalmazott az esetleges minisztériumi tervekkel kapcsolatban. Többek között a Vasút Éve kampány nyolc millió eurós összesített költségvetésének felhasználásáról is tájékozódtunk, hiszen ez is nagyban befolyásolja a szervezett programokat és azok részleteit, színvonalát.

Szóba kerültek esetleges kapcsolódó programok, beleértve például az Európai Mobilitási Hetet is, amely jó eséllyel idén szintén a vasútra fókuszál majd.

Mindenki egyetértett abban, hogy már a szervezés szintjén is kiemelten fontos a Vasút Éve képviselete, az események szervezett összefogása. Mindezt megerősíti, hogy éppen idén 175 éves a magyar vasút és 15 éves a HUNGRAIL.

Rákos Attila elmondta, hogy hivatalosan 2020 decembere végén értesültek a Vasút Éve 2021 kampányról és március végéig áll össze a részletes terv. Az európai fő szervezővel január 22-én egyeztetett a tárca, ahol kiderült, hogy a nyolc millió eurós költségvetés az európai központi programok finanszírozására szolgál. A nemzeti programokra nem különítettek el külön költségvetést, sem Brüsszelben, sem az ITM-ben. Szintén az európai egyeztetést követően derült ki, hogy a Vasút Éve hivatalos nemzeti koordinátora hazánkban az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Továbbra is kiemelten fontos tehát a hazai programok hivatalos beadása. Ennek érdekében a HUNGRAIL Kommunikációs munkacsoportja is aktív munkába kezdett, és természetesen e munkacsoport üléséről is folyamatosan tájékoztatást adunk.

További információ: hodosi.lajos@hungrail.hu

 

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT