A vasúti piacelemzés szakértője, az SCI Verkehr közzétette a koronavírus-járvány európai vasúti forgalomra gyakorolt hatásának értékelését. Az előrejelzés szerint az utasforgalom idén 30–50 százalékkal csökkenhet, és csak lassan tér vissza a régi kerékvágásba.

A Covid-19 válságnak az európai vasúti ágazatra gyakorolt hatásáról szóló jelentésében az SCI Verkehr három lehetséges forgatókönyvet készített. Ezek a gyors fellendülés lehetőségét, a piacok elaprózódását és a Covid-19 esetleges őszi visszatérését vették alapul. Amennyiben ősszel újra korlátozásokra kerül sor, az SCI Verkehr szerint a személyszállításban a bázishoz képest negyven százalékos visszaesés várható. Ugyancsak 2020-ra kivetítve Európa kontinentális teherforgalma hozzávetőlegesen tíz százalékos visszaesést lesz kénytelen elkönyvelni. Ebben a helyzetben az SCI 2023-ig, de legkésőbb 2024-ig nem számít a válság előtti szintre való felépülésre.

„Mivel jelenleg mindenkinek nehéz előre jelezni a jövőbeli fejleményeket, úgy döntöttünk, hogy három egyértelműen meghatározott forgatókönyvet dolgozunk ki, amelyek különböző feltételezések alapján tükrözik a lehetséges eseményeket”– mondta Alexander Herbermann, a SCI Verkehr berlini irodájának vezetője.„Jelenleg több egészségügyi szakember feltételez egy vagy több további Covid-19 hullámot. Ezért számunkra valószínűnek tűnik ez a forgatókönyv, de lehetséges más fejlemény is.”Az optimista verzió szerint az utasforgalom idén mintegy harmadával csökken, és 2021 végére visszaáll a korábbi szintre. A pesszimista változat viszont ötven százalékos csökkenéssel, és 2025-ig elhúzódó szállítási válsággal kalkulál, mivel az utasok áttérnek az autó, vagy kerékpárhasználatra, miközben az üzleti utak elmaradnak a digitális találkozónak köszönhetően, továbbá az ingázók forgalma is csökken a több otthoni irodai munka miatt. ”

A 2020-as gyors rendeződési forgatókönyv szerint az SCI Verkehr azt várja, hogy a vasúti árufuvarozás a 2019-es forgalom 87 százalékát éri el, és 2023-ban visszatér a 2019-es szinthez. Minden kedvezőtlen eshetőséget figyelembe véve a cargo a bázisévhez képest mindössze 74 százalékot ér el, és 2025-re a forgalom még mindig csak a 2019-es mennyiség 90 százalékát fogja kitenni.

Az SCI Verkehr szerint április óta a vasúti árufuvarozás szereplőit egyre nagyobb mértékben érinti a 20–35-os teljesítménycsökkenés. A tanulmány már angolul elérhető a SCI Verkehrtől (http://www.sci.de/), két változatban: akár vasúti teherfuvarozásra, akár csak személyszállító vasútra, Németország, Franciaország, Olaszország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság részletes elemzésével.

forrás: railjournal.com

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT