Különvonatokkal szállítják Ukrajnába a német–lengyel határon rekedt, a koronavírus-járvány miatt hazaigyekvő ukránok ezreit. Románia rendeletben rögzítette, hogy akár 15 évre is börtönbe kerülhet az, aki a karanténrendelkezéseket megsértve megfertőz másokat. Horvátországban meghalt az első koronavírusos beteg. A szlovén parlament hamarosan dönthet a hadsereg feladatainak kibővítéséről.
Andrzej Duda lengyel elnök a varsói válságstáb tanácskozása után elmondta: ukrán hivatali kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel beszélt azoknak az ukránoknak a helyzetéről, akik több, a határait lezáró európai országon próbálnak hazajutni. Az eljárásokat tisztázták, Lengyelország nyugati határáról külön vonatokkal Ukrajnába szállítják az embereket „úgy, hogy ne mozogjanak a mi területünkön” – fogalmazott Duda. Mateusz Morawiecki kormányfő pedig közölte: szerda óta sikerült jelentősen lerövidíteni a nyugati országhatáron feltorlódott sorokat. A déli határszakaszon, Csehország és Szlovákia határán pedig már nem vesztegelnek a járművek. Az ukrán hatóságok közlése szerint mintegy 38 ezer ukrán tervezi, hogy visszatér külföldről Ukrajnába, ez a szám azonban folyamatosan változik. Lengyelország határain a torlódások azután alakultak ki, hogy Varsó a hét végén határzárat vezetett be a koronavírus miatt. A német-lengyel határ legforgalmasabb pontján, a Jedrzychowice–Ludwigsdorf átkelőnél Németország felől az előző napi 16 óráról hat órára csökkent a várakozási idő, miután a határőrök segítésére katonákat vezényeltek ki, egyszerűsítették az adminisztratív eljárásokat a kamionosok esetében, valamint új határátkelőhelyeket nyitottak.
Romániában akár 15 évre is börtönbe kerülhet az, aki a karanténrendelkezéseket megsértve megfertőz másokat, és ezzel egy vagy több ember halálát okozza. A karanténszabályok megsértéséért kiszabható büntetések szigorításáról szóló, csütörtökön elfogadott sürgősségi kormányrendelet szerint öt évig terjedő börtönnel sújtható az, aki az illetékes hatóságok elől eltitkolja, hogy egy ragályos betegséggel lehet megfertőzve, vagy hamis információkat közöl a járványügyi hatóságokkal útvonalát és közvetlen kapcsolatait illetően. A hatóságok által elrendelt karanténintézkedések megsértéséért háromévi szabadságvesztés jár attól függetlenül, hogy fertőző-e az illető. Aki a karanténintézkedések megsértésével másokat is megfertőz, azt öt, vagy akár hétéves börtönbüntetéssel sújthatják, annak függvényében: tudta-e magáról, hogy fertőző. A kabinet 42 millió lejjel (3 milliárd forint) egészítette ki az egészségügyi tárca költségvetését a szükséges készletek feltöltése, a karanténközpontok felszerelése érdekében.
Horvátországban meghalt az első koronavírussal megfertőződött beteg. Az idős Isztria megyei férfi házi karanténban tartózkodott. Napközben súlyosbodtak a tünetei, mire éjszaka kiért hozzá a mentő, már nem tudták megmenteni az életét. Horvátországban éjféltől részleges boltzár lépett életbe, és betiltották a nyilvános rendezvényeket. Csütörtöktől a határokat is lezárták a külföldiek előtt.
Ales Hojs szlovén belügyminiszter bejelentette: javasolni fogja a védelmi törvény 37. cikkelyének életbe léptetését, amelynek értelmében a hadsereg segítséget nyújthatna a rendőrségnek az ország határainak őrzésében, ideiglenesen korlátozhatja az emberek szabad mozgását, illetve közreműködhet a csoportok és tömegek megfékezésében. Vagyis ugyanolyan jogokkal rendelkezik majd, mint a rendőrség. A törvényt még 2015 októberében, a migrációs válság során fogadták el, a jogszabály aktiválásához kétharmados többség kell a parlamentben. A törvényjavaslat határozott időre szól, legfeljebb három hónapra, a hosszabbítás lehetőségével.
Az ukrán elnöki különgép szállított haza Ausztriából Kijevbe 33 ukránt, köztük 18 nőt, öt gyermeket és idős embereket. Valamennyiük koronavírus-gyorstesztjének eredménye negatív lett, de ennek ellenére kéthetes otthoni karanténba kell vonulniuk. Csütörtökre újabb két esettel 16-ra emelkedett a vírusfertőzöttek száma az országban, közülük eddig ketten haltak bele a betegségbe. A fertőzés eddig Nyugat-Ukrajnát, Kijev megyét és a fővárost érintette, most először találtak egy fertőzöttet a keleti országrészben, Donyeck megyében. A szigorú közlekedési korlátozások – amelyek szerint kocsinként csak tíz fő utazhat a tömegközlekedési eszközökön – a dél-ukrajnai Odesszában több helyütt incidenseket okoztak, és a rendőrségnek kellett beavatkoznia. A felháborodott utasok kővel betörték egy villamos ablakát, a sofőrt pedig késsel fenyegették meg. Számos busz nem tudott elindulni, mert több utas szállt fel a megengedettnél. Kijevben – ahol harmadik napja nem üzemel a metró – több kerületben kígyózó sorok alakultak ki a felszíni tömegközlekedés megállóiban.
forrás: MTI