A soproni központú GYSEV Cargo Zrt.-nél Magyarország második legnagyobb árufuvarozó vasúttársaságánál is operatív törzs alakult a koronavírus-járvány kihívásainak kezelésére. Az operatív törzs az anyavállalat GYSEV Zrt. pandémia törzse alatt működik.
A vasúttársaságnál még nem tapasztalták a vasúti áruforgalom aggasztó mértékű visszaesését, eddig csak az olasz és a kínai vonatkozású forgalmak tekintetében van némi megtorpanás. Ugyanakkor felkészültek arra, hogy a helyzet később hátrányára változik meg, de meglátásuk szerint ennek ideje és mértéke még bizonytalan. Sopronban úgy vélik, a vasúti árufuvarozás intenzitásának alakulása jelentős mértékben függ az egyes nemzetállami intézkedésektől is.
A GYSEV Cargo főbb áruszállítási útvonalai egyrészt észak–déli irányúak: a vasúttársaság intermodális-, illetve konvencionális tehervonatai Sopron/Rajka/Hegyeshalom és Hodos/Gyékényes között, részben a Nyugat-Magyarországon is áthaladó észak–déli RFC 11 Amber korridorban közlekednek, másrészt a kelet–nyugati, Hegyeshalom (Sopron) és Kürtös közötti forgalomból veszik ki részüket. A vonatok Sopronon át való közlekedtetésének több üzemeltetési előnye is van: könnyebb a szervezhetőség, adott esetben több puffer állhat így rendelkezésre, az adminisztráció, a kocsivizsgálat Sopronban helyben szervezhető, akárcsak a kocsijavítási feladatok a helyi műhelyben, megállapodás esetén harmadik fél részére is. A saját intermodális logisztikai központjában 60 ezer négyzetméternyi nyitott és 28 ezer négyzetméternyi fedett tárolási területet üzemeltető, vámügynökséget is működtető GYSEV Cargo logisztika téren is felkészült az esetleges változásokra.
Fontosnak tartják a vasúttársaságnál a dolgozók és a partnerek felvilágosítását, tájékoztatását a kialakult helyzetről. Számítva egy esetleges súlyosabb helyzetre, a kulcsfontosságú munkakörökben például meghatározták azt a minimum létszámot, amellyel az alapvető üzemi működés fennakadások nélkül fenntartható.
forrás: GYSEV Cargo Zrt.