A járványhelyzet szükségessé teszi a nemzetközi áruforgalom zavartalanságát, és a befektetési támogatások uniós vizsgálat nélkül adható összeghatárának eltörlését – jelentette ki Szijjártó Péter, miután online megbeszélést folytatott az EU-tagállamok külgazdaságért és külkereskedelemért felelős tárcavezetőivel.

Az egyeztetésen a külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy Magyarország az összes szomszédja felé lehetővé teszi a korlátozás nélküli határátlépést a fuvarozók számára. A járványhelyzet idején csak zavartalan áruforgalommal oldható meg a lakosság ellátása, ezért minden államnak gyors és akadálymentes áthaladást kell biztosítania.

Szijjártó Péter azt is elmondta a megbeszélésen, hogy a kormány a jövő hét elején javaslatot nyújt be az Európai Bizottsághoz a befektetés-ösztönzési szabályok lazítására. A mostani előírás alapján uniós vizsgálat nélkül legfeljebb 800 ezer euró befektetési támogatás adható. A korlátozás eltörlése hozzájárulna az európai gazdaság újraindításához. A miniszter értékelése szerint a járványhelyzet eddigi tapasztalatai azt igazolják, hogy igazán csak a tagországok megoldásai hatékonyak. A nemzetközi együttműködés mellett ezért meg kell őrizni a nemzetállamok cselekvési szabadságát.

forrás: MTI

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT