A jövő héten hatályba lép a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére szóló szerződés, miután létrejött az ennek finanszírozásáról szóló hitelszerződés a kínai Exim Bank és a magyar állam között, valamint az egyéb támogatási megállapodást a magyar állam, a vegyesvállalat és a megrendelő megkötötte – közölte az Opus Global.

A közlemény szerint a CRE közös irányítású magyar–kínai konzorciumban a tőzsdei társaság közvetett, 51 százalékos tulajdonában lévő RM International Zrt. fele részben vesz majd részt a munkálatokban, a beruházás összértéke 2,078 milliárd dollár.

A modern logisztikai folyosó magyarországi szakaszára a Magyar Államvasutak (15 százalék) és a Kínai Népköztársaság (85 százalék) által létrehozott, Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. írt ki pályázatot, amelyen a CRE Konzorcium nyerte el a megbízást. A háromtagú konzorciumban a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft. képviseli a kínai állami vasúttársaságot. Az R-Kord Kft., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. közös leányvállalataként működő RM International Zrt. pedig az Opus Global Nyrt. érdekeltsége. Az RM International Zrt. ötven, míg két kínai partnere együttesen további ötven százalék arányban vesz részt a konzorciumban, ennek megfelelően részesülhetnek a felek a vállalási díjból is.

A megállapodás értelmében a CRE Konzorcium a Budapest (Soroksár) és Magyarország déli vasúti határállomása (Kelebia) közötti szakaszon tervezheti és építheti meg a közlekedési nagyberuházást. A jelenleg, jellemzően egyvágányú, 150 kilométer hosszú vasútvonal teljes egészében felújítandó, állapota helyenként kritikus, utoljára az 1960-as években korszerűsítették. A vonal magyar és szerbiai szakaszának megépítésével három és fél óra alá csökkenthető a jelenlegi nyolcról a Budapest és Belgrád közötti menetidő, ami jelentősen felgyorsítja a Balkánra tartó, illetve onnan érkező forgalmat.

A nyomvonal környezetének infrastruktúráját is fejleszti a beruházás, amelynek része több mint száz kereszteződés, hozzávetőlegesen ugyanennyi kiszolgáló épület, 16 aluljáró, továbbá a szükséges hidak, zajvédő falak, térvilágítások, közművek megépítése, és az érintett állomások vasúti rendszereinek cseréje, épületeinek felújítása.

Az építési engedélyek beszerzése mellett a környezetvédelmi hatástanulmányok, a környezetvédelmi engedélyek, valamint a kisajátítási tervek és azok földhivatali átvezettetése is a fővállalkozó feladata. A finanszírozási megállapodástól függő kezdési időponttól számítva öt évet kap a CRE Konzorcium a vasúti szakasz újjáépítésének megtervezésére és kivitelezésére, a jótállási időszak további két év.

Az Opus Global Nyrt. a Budapesti Értéktőzsdén közzétett tájékoztatásában felhívta részvényesei figyelmét arra, hogy a szerződési feltételek teljesülésével a vállalkozási szerződés fedezetének biztosításához szükséges forrás rendelkezésre áll, így a 2020. május 18-i közlést követő hetedik napon a kontraktus hatályba lép.

forrás: MTI
fotó: A Budapest–Belgrád vasút nyomvonala

Legutóbbi hírek

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT