Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER) 2020-ban a magyar fővárosban tartja egyik legfontosabb vasúti személyszállítási konferenciáját. A döntést a CER barcelonai ülésén hozták meg. A MÁV-START által rendezendő találkozón a nemzetközi szervezet tagjainak legfelsőbb vezetői vesznek részt.

Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER) októberi, barcelonai konferenciáján részt vett Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és dr. Kormányos László, a cég szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese. A nagyszabású közösségi közlekedési találkozón egyebek között a vasút szerepét is vizsgálták – az Európai Unió mobilitási stratégiáján belül –, kiemelten foglalkoztak a minőségi szolgáltatással, a multimodális utazási lánccal (több közlekedési ág – a vasút, a közút, a repülés, a hajózás – kombinált igénybevétele), amelynek a vasút adná a gerinchálózatát, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia fontosságával, a fenntarthatósággal, környezettudatossággal, valamint a jegyvásárlási rendszerek lényeges kérdéseivel. A konferencián arról is döntöttek, hogy a MÁV-START szervezésében a CER magas szintű vasúti személyszállítási találkozóját (High-Level Passenger Meeting) 2020 októberében Budapesten tartják. Az esemény az európai vasúti diplomácia egyik legkiemelkedőbb, legrangosabb személyszállítási értekezlete, amelyen az európai személyszállító vasutak legfelsőbb vezetői vesznek részt.

Legutóbbi hírek

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT