Budapest, 2023. 02. 02. – Magyar Vasút

A Nemzetközi Vasútegylet zaj- és rezgéságazati tevékenysége fontos szerepet játszik a vasúti zaj és rezgés hatékony kezelésének ösztönzésében. Az aktivitások egyik fóruma az UIC Vasúti Zajnapok, amelyre a magyar szakemberek regisztrációját is várják.

hirdetés

Februárról márciusba fordulóan, a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) fenntarthatósági akcióhete keretében, Párizsban tartják az UIC Vasúti Zajnapok elnevezésű, nem előzmények nélküli szakmai eseményt. Az első napon, február 28-án a vasút és a civil szféra egymás mellett élésének aspektusait veszik górcső alá a jelenlévők.

Felelős szomszédként

Az eltérő érdekeltségű felek, a vasúttársaságok, üzemeltetők és az infrastruktúra-menedzserek, illetve a vasút közelségében élőket képviselő szervezetek küldöttei az említett első napon különböző nézőpontokat képviselve, közösen töprengenek majd a válaszokon: azaz a vonatok zajából eredő egészségkárosodás és irritáció mérsékléséről, az okokról és a lehetséges megoldásokról. Az interaktív workshop végén a témában jártas Vibratec és az Atkins szakértői ismertetik vonatkozó tanulmányaik eredményét.

A második napot (március 1.) a vasút keltette zajról szóló kerekasztal-beszélgetés nyitja meg.

Kezdeményezések a zaj csökkentésére

Az akusztikai és a pályamérnöki hátterű, a témába vágó ismeretekkel foglalkozó szakemberek a kerekasztal mellett arról cserélnek majd eszmét, hogy milyen műszaki megoldásokkal lehet elérni a vasút keltette hanghatások csillapítását. Ezt követően félnapos előadás-sorozat kezdődik az UIC és tagvállalatai jóvoltából létrehozott munkacsoportokban kidolgozott technikai projektekről.

Mindezen túlmenően az UIC három új, a zaj- és rezgéstechnikai kérdéseket felölelő Novita-projekt keretében megalkotott műszaki tanulmányt mutat be. Ezek konkrétan megfogalmazzák a vasúti zaj zavaró, az egészségre káros következményeit, foglalkoznak az álló vonatok zajának (mozdonyok, hűtőkocsik, és így tovább) kezelésével, és elhangzik a jelentés a Lownoisepad-programról is – utóbbi a különböző műszaki tartalmú felépítmények, az ívekben haladó vonatok, továbbá maguknak a vasúti járműveknek a zajintenzitásával foglalkozik.

A korábban méltatlanul alulkezelt, fontos kérdésekkel foglalkozó párizsi fórumra az UIC honlapján lehet jelentkezni. E-mail: sustainability@uic.org


Az írás a kétheti Magyar Vasút lapban jelent meg, amely a vasúti szektor első számú vasútgazdasági lapjaként naprakészen tájékoztatja olvasóit a vasúti ágazat híreiről, és javítja a szektor reputációját a döntéshozók és a széles közvélemény körében. Az olvasók rálátnak arra a közös építkezésre, amelynek célja egy tisztább közlekedési rendszer kialakítása. Aktuális információkkal, a döntéshozók és valamennyi érintett, valamint a vasút iránt érdeklődő olvasók hiteles, objektív, naprakész tájékoztatásával segít a lap az eligazodásban a vasúti piacon.
A minden páratlan hét csütörtökén megjelenő lap az alábbi terjesztőknél érhető el: http://bit.ly/MagyarVasut
Előfizetés és további információ: magyarvasut@magyarvasut.hu

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT