Számos szakmai érdekvédelmi feladat vár idén is a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesületre, amelyek sikeres teljesítése érdekében rendkívül fontos a jó együttműködés a közlekedésért felelős tárca vezetőivel. A kapcsolat elmélyítése érdekben egyesületünk elnökét dr. Mosóczi Lászlót és ügyvezető igazgatóját Hódosi Lajost fogadta dr. Kerékgyártó János közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár valamint dr. Bói Loránd közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár az Építési és Közlekedési Minisztérium részéről.

hirdetés

A találkozó keretében áttekintettük azokat a HUNGRAIL által kezelt kiemelt témaköröket, amelyekben fontos az együttműködés a közlekedésért felelős tárca és szervezetünk között. A találkozón kiemeltük, hogy rendkívül fontos, hogy a 2023-as évre is biztosított legyen az úgynevezett egyes kocsi forgalom támogatás finanszírozása, illetve a vállalkozó vasúti társaságok számára létkérdést jelentő hálózat-hozzáférési díj csökkentés minél előbb történő bevezetése. Tájékoztatást adtunk és megvitattuk a V0 Budapestet délről elkerülő vasútvonal előkészítésével kapcsolatos projekt aktuális kérdéseit. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy az idei év különleges lesz az intermodális fuvarozás versenyképességének előmozdítása terén, hiszen több szakmai szervezet összefogásával szeretnénk konkrét eredményeket elérni ezen a területen.

A helyettes államtitkár urakat meghívtuk a május 9. és 12. között zajló Transport Logistic kiállításra, amelyen a HUNGRAIL önálló standdal, tagvállalataival együtt képviseli majd hazánkat.

Megegyeztünk abban, hogy rendszeresítjük a találkozót annak érdekében, hogy áttekinthessük a kiemelt témák aktuális státuszát, előrehaladását. Egyesületünk pedig felajánlotta az elmúlt évekhez hasonló közreműködését minden olyan témában, amely a vasúti ágazat versenyképességét befolyásolhatja.

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT