Az Európai Vasút Éve első hivatalos nemzetközi eseményeként január 25-én kihirdették a European Railway Award 2021 díjazottjait. A rangos elismerést idén az iLINT projekt, vagyis az első üzemanyagcellás vonat kapta, amely 2022-től szállít utasokat Alsó-Szászországban. Az alábbiakban az is kiderül, hogy miért nem járhatna ilyen vonat hazánkban.

Idén először zajlott online formában, több mint hatszáz résztvevővel a 2007-ben alapított European Railway Award díj ünnepélyes átadója. Szintén most először díjaztak üzemanyagcellás erőforrással hajtott járművet, hiszen vasúti alkalmazásban az Alstom Coradia iLINT az első hidrogénnel üzemelő vonat. Az Alstom és Alsó-Szászország tömegközlekedési hatóságának (LNVG) együttműködésével megvalósult iLINT projekt díjához tízezer euró adomány is járt a díjazott által választott jótékonysági célra. Az LNVG a salzgitteri SOS gyermekváros és anyaotthon számára juttatta az összeget.

Koncepciójából adódóan ez a hajtásmód felsővezeték kiépítése nélkül is tökéletesen alkalmas lehet a dízelüzemű járművek kiváltására, hiszen az elektromos hajtáshoz szükséges energiát hidrogénből állítja elő az üzemanyagcellás rendszer. Ehhez persze a hidrogén utánpótlását biztosító olyan infrastruktúrahálózat szükséges, amely hazánkban még várat magára.

A „kiemelkedő politikai közreműködő” kitüntető címet idén az Európai Parlament elnöke, David Sassoli kapta. A „kiemelkedő polgári kezdeményezés” díjat pedig a FreeInterrail mozgalom és képviselői, Vincent-Immanuel Herr and Martin Speer kapták. Sikeres DiscoverEU kampányuk vonzó lehetőséget kínált a fiatalok körében Európa megismerésére, vonattal.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a vasút úgy köti össze Európa különböző régióit és oly módon segíti a kapcsolatépítést, hogy közben a környezetvédelmi, fenntarthatósági kérdésekre is megnyugtató megoldásokat ad. Mindezek széleskörű tudatosítására, népszerűsítésére pedig tökéletes alkalmat ad az idei Európai Vasút Éve kampány.

További információ:http://www.europeanrailwayaward.eu/news/38-ilint-hydrogen-train-project-receives-european-railway-award-2021.html

 

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT