A jelenlegi gyakorlat szerint a RID tanácsadói végzettség megszerzéséhez nem szükséges feltétlenül felsőfokú végzettség és vasútszakmai ismeret. A tanácsadó pedagógiai (andragógiai) ismeret és oktatási gyakorlat nélkül oktathat RID-et. A HUNGRAIL Akadémia felismerve ezt, célirányosan indítja el a „Minősített RID Oktató” gyakorlatorientált képzéseit, melynek célja a „Train to Trainer” képzési rendszer keretében a RID oktatást végző  biztonsági tanácsadók szakmai és pedagógiai-andragógiai ismereteinek bővítése és a helyes és korszerű RID oktatási gyakorlat elsajátítása.

A RID ellenőrzések középpontjában Európa szerte a RID 4, 5 és 6 részeinek történő megfelelés szerepel. Ebből következik, hogy a célellenőrzések több mint 80 %-a veszélyes árut szállító vasúti tartálykocsikra irányul. A DISASTER – RID akciók során a BM OKF ellenőrei több ezer vasúti járművet ellenőriznek. Az ellenőrzés során feltárt szabálytalanságokat elemezve megállapítható, hogy a vasúti közlekedésben résztvevő, illetve közreműködő személyek RID ismeretekre irányuló képzését és továbbképzését javítani szükséges a vasúti közlekedésbiztonság
növelés céljából.

További információk és jelentkezés

KERESÉSHEZ KEZDJEN EL GÉPELNI, MAJD NYOMJON ENTERT